NÉPI ÉPÍTÉSZETI PROGRAM

Eltanulni a fortélyokat: mester-inas képzések a Nagyapám Háza program keretében

A Nagyapám Háza program azért jött létre, hogy az építészettel foglalkozó fiatalabb generációkat – építészeteket, szakembereket, kivitelezőket – is megismertesse azokkal az ősi fortélyokkal, amelyeket nagyapáink házaik építése során alkalmaztak. A Nagyapám háza népi örökségvédelmi programot a Teleki László Alapítvány Népi Építészeti Program támogatja. A program keretében számos előadást tartottak a témával foglalkozó szakemberek, a […]

Tovább olvasom

A Népi Építészeti Program megvalósult fejlesztései – Petőmihályfa, boronafalú, zsúpfedeles pince részleges tetőfelújítása

A magyar kormány által létrehozott és finanszírozott Népi Építészeti Programot 2019 óta a Teleki László Alapítvány bonyolítja le. Kis sorozatunkban bemutatunk néhány megvalósult felújítást, – általában – az adott ingatlan tulajdonosával beszélgetve. A Vas megyei Petőmihályfa esetében rendhagyó módon Molnár Gábor a beszélgetőtársunk, aki a két nagybátyja, Góth Ferenc és Góth József tulajdonában álló boronafalú, […]

Tovább olvasom

Hétfőn újra webinarium: Román Árpád műemlékvédelmi szakmérnök előadása

A Nagyapám Háza népi építészeti örökségvédelmi program újabb online előadását hallgathatják meg az érdeklődők 2021. május 17-én, hétfőn 17 órakor. Ez alkalommal Román Árpád műemlékvédelmi szakmérnök tart előadást a hagyományos házépítésről. Az előadás a https://us02web.zoom.us/j/86765141538 címre kattintva követhető. A Nagyapám háza népi örökségvédelmi programot a Teleki László Népi Építészeti Program támogatja. Kedvcsináló idézet az előadáshoz: […]

Tovább olvasom

Vályogépítészet: Online előadás

A Teleki László Alapítvány Népi Építészeti Program által támogatott Nagyapám Háza Népi Örökségvédelmi Program következő online előadását 2021. április 12-én, 17 órakor tartja Bihari Ádám. A téma: Vályog építészet. A vályog történeti építőanyagunk, sokak által ismert fogalom. Mindannyian tudjuk, hogy a vályog jó hőszigetelő. Vagy mégsem? Sok ehhez hasonló népi hiedelem kering vályog körül. Az […]

Tovább olvasom

“Műanyag ablakos népi építészet nincs”: dr. Diószegi László a Népi Építészeti Programról az Indexen

Az Index március 16-án nagy cikkben számolt be a Népi Építészeti Programról. Az írásban megszólal a programot lebonyolító Teleki László Alapítvány igazgatója, dr. Diószegi László, aki többek között elmondja: a népművészetek szempontjából a Kárpát-medence szerencsés helyzetben van, mert nem pusztította még el emlékeit a 19. században Nyugat-Európára már jellemző urbanizáció. A cikk kitér arra is, […]

Tovább olvasom

A nyitott tűzhelytől a mászókéményes konyháig: online előadás

A Nagyapám Háza Népi Örökségvédelmi Program következő online előadását 2021. március 16-án, 17 órakor tartja Buzás Miklós építész. A téma: Népi tüzelőberendezések – avagy a nyitott tűzhelytől a mászókéményes konyháig. Az előadás a magyar parasztság által használt tüzelőberendezéseket, kandallókat, cserépkályhákat mutatja be. Betekintést nyerhetünk a füstös konyháktól a szabadkéményes megoldásokon át a nagy múlttal rendelkező […]

Tovább olvasom

A Népi Építészeti Program megvalósult fejlesztései – Sukoró, műemlék parasztház nádtetejének felújítása

A magyar kormány által létrehozott és finanszírozott Népi Építészeti Programot 2019 óta a Teleki László Alapítvány bonyolítja le. Kis sorozatunkban bemutatunk néhány megvalósult felújítást, és közben a támogatottak szemszögéből vizsgáljuk a program működését. Honnan értesültek a lehetőségről? Milyen tapasztalatokat szereztek a támogatási kérelem benyújtásakor? Mi működött flottul, mi kevésbé? Illetve milyen támogatott tevékenységek valósultak meg? […]

Tovább olvasom

A Népi Építészeti Program megvalósult fejlesztései – Vejti, ormánsági parasztporta és kukoricagóré felújítása

A magyar kormány által létrehozott és finanszírozott Népi Építészeti Programot 2019 óta a Teleki László Alapítvány bonyolítja le. Kis sorozatunkban bemutatunk néhány megvalósult felújítást, és közben a támogatottak szemszögéből vizsgáljuk a program működését. Honnan értesültek a lehetőségről? Milyen tapasztalatokat szereztek a támogatási kérelem benyújtásakor? Mi működött flottul, mi kevésbé? Ilyen és hasonló kérdésekre keressük a […]

Tovább olvasom

Tájékoztató a Népi Építészeti Program keretében igényelhető támogatásról

TÁJÉKOZTATÓ a Népi Építészeti Program keretében tájházak építészeti értékeinek megújulását támogató szakmai előkészítésre és épületfelújításra igényelhető támogatásról 2020. június A népi építészeti emlékek és a műemléki értéket képviselő vidéki épített örökség megóvása, megőrzése, fenntartása érdekében a Népi Építészeti Program folytatásáról szóló 1021/2019. (II. 6.) Korm. határozatban foglalt kormányzati szándékkal összhangban – veszélyeztetett népi építészeti örökségünk, a népi műemlékek, […]

Tovább olvasom

Népi Építészeti Program: már zajlanak a felújítások

A Győr-Sopron-Moson megyei Pázmándfalu település történelmi szőlőhegyén, a korábban Pázmándhegynek nevezett településrészen áll az itt bemutatott ház. Összességében és részleteiben is a kisalföldi népi építészet jelentős emlékének tekinthető. Bár a valamikori pázmándhegyi szőlőhegyen fekszik, nem az ilyen területeken szokásos présház jellegű épület, hanem egykor lakóépületként szolgált. Mind kialakítása, mind a felhasznált anyagok tekintetében a sok […]

Tovább olvasom

Akik sokat tettek páratlan népi építészeti örökségünkért – kiosztották a Vargha László népi építészeti díjakat

2021. december 9-én átadták Budapesten a 2019-ben alapított Vargha László népi építészeti díjakat. Az elismerést az kaphatja meg, aki – a névadó szellemiségének megfelelően – kiemelkedő munkát végez a magyar népi építészeti örökség megóvásáért. A Vargha László-életműdíjat egy személy, az ifjúsági díjat egy alkotócsoport nyeri el. A díjazottakról a Magyar Tudományos Akadémia Veszprémi Akadémiai Bizottság […]

Tovább olvasom

Vargha László díj

A TELEKI LÁSZLÓ ALAPÍTVÁNY tisztelettel meghívja 2021. december 9-én 14.00 órától a VARGHA LÁSZLÓ DÍJ átadására. A 2019-ben alapított Vargha László népi építészeti díjat egy, az MTA VEAB Népi Építészeti Munkabizottsága, az ICOMOS Magyar Nemzeti Bizottsága, a Teleki László Alapítvány Népi Építészeti Programja, a szentendrei Skanzen, a Műegyetem és a Miniszterelnökség örökségvédelmi ügyekkel kapcsolatos feladatok […]

Tovább olvasom

Értékválasztás és közösség: nagy sikerrel zárult a Népi Építészeti Konferencia Závodon

Október 14-én a Tolna megyei Závodon rendeztük Élhető örökség címen a népi építészeti konferenciát https://www.telekialapitvany.hu/elheto-orokseg-nepi-epiteszeti-konferencia-2/. Az esemény korábban Budapesten kapott helyet, most azonban igazán autentikus helyszínen, ebben a nagyjából 300 lelkes, sváb faluban került rá sor. Hogy a helyszín miért különlegesen érdekes, hamarosan kiderül, ám haladjunk sorjában: a konferenciát Dr. Diószegi László, a Teleki László […]

Tovább olvasom

Élhető örökség – Népi építészeti konferencia online közvetítés

Október 14-én, csütörtökön a Tolna megyei Závodon kerül megrendezésre az idei Élhető Örökség-Népi Építészeti Konferencia. Az előadások helyszínéül a település egyik, a Népi Építészeti Program keretében felújított pajta épülete fog szolgálni. A konferencia előadásai népi építészeti emlékeink állapotáról, a magyar kormány által létrehozott és finanszírozott Népi Építészeti Program eddigi eredményeiről szólnak, de egy szekcióban izgalmas […]

Tovább olvasom

Élhető örökség – Népi Építészeti konferencia

2021. október 14-én, csütörtökön ismét megrendezésre kerül az Élhető örökség- Népi Építészeti Program színvonalas konferenciája. A konferencia célja a népi építészeti emlékekre és a vidéki épített örökség megóvására, megőrzésére történő figyelemfelhívás, valamint a magyar kormány finanszírozásával elindított Népi Építészeti Program eredményeinek bemutatása. A szakmai előadások helyszínéül idén egy a Program keretében, Závodon felújított pajta fog […]

Tovább olvasom

A Népi Építészeti Program megvalósult fejlesztései – Ócsa, pincerekonstrukció

A magyar kormány által létrehozott és finanszírozott Népi Építészeti Programot 2019 óta a Teleki László Alapítvány bonyolítja le. Kis sorozatunkban bemutatunk néhány megvalósult felújítást, az adott ingatlan tulajdonosával beszélgetve. Mostani cikkünkben Ifj. Gudmon Ferencnét kérdeztük ócsai pincéjük felújításáról. Ócsa főként egykori, 13. században épült premontrei monostoráról híres, hiszen a templom szentélyében levő értékes falképek az […]

Tovább olvasom

A Népi Építészeti Program megvalósult fejlesztései – Kismányoki dísztégla-burkolatos homlokzat helyreállítása

A magyar kormány által létrehozott és finanszírozott Népi Építészeti Programot 2019 óta a Teleki László Alapítvány bonyolítja le. Kis sorozatunkban bemutatunk néhány megvalósult felújítást, jelen alkalommal egy különleges kismányoki dísztégla-burkolatos lakóház homlokzatának helyreállítását. A Tolna megyei település fő látványosságai 18. században épült evangélikus és katolikus templomai, de a falu szakrális épületein túl nívós portái is […]

Tovább olvasom

A nagy érdeklődésre való tekintettel idén is kérhető támogatás a tájházak felújítására

A tájházak olyan szabadtéri néprajzi gyűjtemények, amelyek jelentős népi építészeti értékű (többnyire műemléknek nyilvánított vagy egyedi helyi védelem alatt álló), helyben megőrzött épületek. Lehetnek lakóépületek, egy teljes porta építményei, műhelyek, gazdasági épületek vagy egyszerűbb ipari létesítmények, amelyek a helyben összegyűjtött és megőrzött tárgyakkal az adott település vagy tájegység hagyományos tárgyi kultúráját a nyilvánosság számára mutatják […]

Tovább olvasom

Népi Építészeti Program: 2021.január 29-étől nyújtható be támogatási kérelem szakmai előkészítésre

A Népi Építészeti Program keretében újabb támogatási kérelem benyújtási lehetőséget hirdetünk meg január 29-i kezdettel. Azok a szervezetek vagy magánszemélyek igényelhetnek támogatást, amelyek/akik népi építészeti értéket képviselő, egyedi (műemlék, nyilvántartott műemléki érték, helyi védelem) vagy területi védelem alatt álló ingatlan tulajdonosai. A szakmai előkészítésbe beletartozik a népi építészeti emlék építészeti értékeinek azonosítása, illetve az épület […]

Tovább olvasom

TÁJÉKOZTATÓ A NÉPI ÉPÍTÉSZETI PROGRAM KERETÉBEN ÚJRA ELÉRHETŐ SZAKMAI ELŐKÉSZÍTÉSRE IGÉNYELHETŐ TÁMOGATÁSRÓL

A népi építészeti emlékek és a műemléki értéket képviselő vidéki épített örökség megóvása, megőrzése, fenntartása érdekében a Népi Építészeti Program folytatásáról szóló 1021/2019. (II. 6.) Korm. határozatban foglalt kormányzati szándékkal összhangban a Népi Építészeti Program támogatást nyújt egyedi védelem alatt álló népi építészeti emlékek helyreállításához. A megvalósítóként eljáró Teleki László Alapítvány az értékmegőrző tevékenységek folyamatosságának […]

Tovább olvasom