Mórahalom és Parád: két “népis” átadás

A Kulturális örökség napjai programsorozat keretében múlt hét szombaton, szeptember 17-én adták át ünnepélyesen a Népi Építészeti Program támogatásából felújított mórahalmi Vér tanyát, illetve a korábban leégett parádi tájházat.

Mórahalom határában áll a Szeged-Alsóváros paraszt-polgári lakosságának tradicionális építészetére jellemző Vér tanya. A csekély historizáló-eklektikus jellegű részlettel gazdagított főhomlokzatú lakóház a 19. és 20. század fordulóján épülhetett, és a nagyszéksósi tanyavilág 20. század második felére bekövetkezett átépülését megelőző idők építészeti hagyományát képviseli. A szegényparaszti életmódot tükröző épület egy nagyszobából és a mellette lévő szabadkéményes konyhából áll. A főépülethez hasonlóan vályogtéglából épült hozzá később a kamra.

A parádi tájház a palóc építészeti hagyomány jeles emléke. 2020 nyarán komoly tűz okozott károkat a tájház épületeiben. A Népi Építészeti Program soron kívül, kiemelten támogatta a helyreállítást; a munkák során újjáépült a lakóépület és a csűr tetőszerkezete, zsúpfedése, valamint a hidas. Ahol lehetőség volt rá, a megperzselődött faanyag megtartásával történt a helyreállítás. Érdekesség, hogy a tűz, majd az oltás ellen is a legjobb védelmet a födémen készült sártapasztás adta, ennek köszönhető, hogy a lakóépület födémét csak megerősíteni kellett, illetve — mivel a tűz megváltoztatta a régiek tulajdonságait — új tapasztások készültek. Megújultak az épületek belső terei, a nyílászárók, a padozat és az oltás során megsérült kemence is.