Eltanulni a fortélyokat: mester-inas képzések a Nagyapám Háza program keretében

A Nagyapám Háza program azért jött létre, hogy az építészettel foglalkozó fiatalabb generációkat – építészeteket, szakembereket, kivitelezőket – is megismertesse azokkal az ősi fortélyokkal, amelyeket nagyapáink házaik építése során alkalmaztak. A Nagyapám háza népi örökségvédelmi programot a Teleki László Alapítvány Népi Építészeti Program támogatja.

A program keretében számos előadást tartottak a témával foglalkozó szakemberek, a nyár pedig a gyakorlati foglalkozásoké. A következő mester-inas képzést június 27. és július 4. között tartják Kistótfalun, témája: faváz- és faljavítás, fatapasztás.

Ezután további öt helyszínen várják a nyár folyamán az elkötelezett, tanulni vágyó inasjelölteket: július 5. és 11. között Világoshegyen (vakolás, meszelés, nádpallózás), szintén július 5. és 11. között Pécselyen (népi melléképületek építése), július 11. és 18. között Balatonszőlősön (tetőjavítás, épületmentés), július 25. és augusztus 1. között Zsibriken (tornácjavítás, tapasztás), valamint augusztus 9. és 15. között Ágfalván (vályogház korszerű felújítása).

A táborokkal, a Nagyapám Háza programmal kapcsolatban bővebb tájékoztatásért keresse fel ezt az oldalt!