NÉPI ÉPÍTÉSZETI PROGRAM

Népi Építészeti Program: már zajlanak a felújítások

A Győr-Sopron-Moson megyei Pázmándfalu település történelmi szőlőhegyén, a korábban Pázmándhegynek nevezett településrészen áll az itt bemutatott ház. Összességében és részleteiben is a kisalföldi népi építészet jelentős emlékének tekinthető. Bár a valamikori pázmándhegyi szőlőhegyen fekszik, nem az ilyen területeken szokásos présház jellegű épület, hanem egykor lakóépületként szolgált. Mind kialakítása, mind a felhasznált anyagok tekintetében a sok […]

Tovább olvasom

Értékazonosítás és tervezés – a Népi Építészeti Program új szakmai eleméhez kapcsolódó támogatói döntés

A Népi Építészeti Program megvalósítójaként eljáró Teleki László Alapítvány 2020. évi első támogatói döntése a szakmai előkészítés támogatásával a történeti értékek gondos feltárását, az épületek állapotának elemző értékelését és megújulásuk szakmai alaposságú előkészítését támogatja. A népi építészeti emlékek és a műemléki értéket képviselő vidéki épített örökség megóvása, megőrzése, fenntartása érdekében a Népi Építészeti Program létrehozásáról […]

Tovább olvasom

„Az értékes épületek mellett munkahelyeket is mentünk a Népi Építészeti Programmal”

Interjú Dr. Diószegi Lászlóval Tavaly óta a Teleki László Alapítvány szervezésében működik a népi építészeti értékek megmentésére 2018-ban létrehozott Népi Építészeti Program. A programról, a koronavírus-járvány projektre gyakorolt hatásáról, és arról, hogy falusi építészeti emlékeink miért különös és egyedülálló kincsek európai viszonylatban is, Dr. Diószegi Lászlóval, a Teleki Alapítvány igazgatójával beszélgettünk. Az alapítvány honlapján az […]

Tovább olvasom

A Népi Építészeti Konferenciáról a Lechner Központ honlapján

A februárban rendezett Népi Építészeti Konferencián előadott mások mellett Korzenszky Tamás, a Lechner Tudásközpont örökségvédelmi igazgatója is A Népi Építészeti Program első éveinek eredményei címmel. A népi építészeti kutatás történeti bevezetőjét követően bemutatta a védett népi építészeti örökségünk megőrzése és fenntartása érdekében Magyarország Kormánya a 1601/2016 (XI.8.) Korm. határozattal létrehozott, a 2017. és 2018. évben […]

Tovább olvasom

A Népi Építészeti Programról a Vasárnap.hu-n

A Vasárnap.hu is beszámolt a Népi Építészeti Programról. Mint írják, a kormány által elindított program célja, hogy veszélyeztetett népi műemlékeket, a történeti értéket képviselő vidéki épített örökséget megóvjuk, megőrizzük. A harmadik éve zajló program tavaly megújításon esett át, ennek első lépéseként az örökségvédelem területén két évtizedes tapasztalattal rendelkező Teleki László Alapítványhoz került át. A cikk […]

Tovább olvasom

A Tolnai Népújság a Népi Építészeti Programról ír

„Segítenek megírni a kérelmeket” címen írt Tolna megye napilapja a Népi Építészeti Programról. Az írásból kiderül, hogy a gyönki önkormányzat Facebook-oldalán és a város honlapján közzétett bejegyzés szerint a hivatal segítséget nyújt a programmal kapcsolatos Támogatási kérelmek megírásában. A cikkben röviden összefoglalják a program főbb célkitűzéseit és a kérelembenyújtás feltételeit. „GYÖNK Az önkormányzat arról tájékoztatott […]

Tovább olvasom

A Népi Építészeti Program megvalósítójaként eljáró Teleki László Alapítvány 2019. évi támogatói döntése

A népi építészeti emlékek és a műemléki értéket képviselő vidéki épített örökség megóvása, megőrzése, fenntartása érdekében a Népi Építészeti Program létrehozásáról szóló 1601/2016. (XI. 8.) Korm. határozatban foglalt – és az 1021/2019.(II.6.) Korm. határozattal meghosszabbított hatályú – kormányzati szándékkal összhangban a Miniszterelnökség megbízásából a Teleki László Alapítvány, mint megvalósító szerv támogatási lehetőségre történő felhívást tett […]

Tovább olvasom

Gondos előkészítés után kora tavasszal kezdődhetnek a konkrét kivitelezési munkálatok

Az épített örökség megtartása érdekében a magyar kormány többféle programot indított. Az egyik legsérülékenyebb, az egykori falusi élethez kötődő, az átalakuló szokások miatt rohamosan háttérbe szoruló terület, a népi épületállomány megóvására hívta életre a Népi Építészeti Programot 2017-ben, amely 2019-ben évi 1,5 milliárd forintos kerettel a Teleki László Alapítvány kezelésébe került. A támogatáshoz jutás feltétele […]

Tovább olvasom

“A megmentett ingatlanok múltunk egy-egy szeletét őrzik tovább”

“Ha népi Építészetről beszélünk, nagyon leegyszerűsítve elsőként a múlt századi parasztporták és az ezekhez kapcsolódó közösségi életforma helyszínei (falusi iskolák, egyházi építmények, fogadók, csárdák, malmok) jutnak eszünkbe. Ha ezekre gondolunk, hamar felsejlik őseink ma aranykornak tartott világa is, amikor az ember még tökéletes harmóniában élt a természettel.” Részlet a Vukoszávlyev Zoránnal a Népi Építészeti Program […]

Tovább olvasom

Földváry Gábor és Vukoszávlyev Zorán a Kossuth Rádióban a Népi Építészeti Programról

Július 2-án Dr. Földváry Gábor örökségvédelemért felelős miniszteri biztos és Dr. Vukoszávlyev Zorán, a Népi Építészeti Program szakmai vezetője volt a Napközben vendége. Eredetileg rövidebb beszélgetést készítettek volna velük, de úgy belelendültek, hogy a tervezettnél hosszabb ideig tartott a műsorrész. Hiába: a népi építészet gazdag és tartalmas téma.

Tovább olvasom

MEGKEZDŐDÖTT A NÉPI ÉPÍTÉSZETI PROGRAM LEGÚJABB TÁMOGATÓI DÖNTÉSEINEK KIÉRTESÍTÉSE

Tájékoztatjuk a tisztelt kérelmezőket és érdeklődőket, hogy a 2020. szeptember 14-én zárult, a NÉPI ÉPÍTÉSZETI ÉRTÉKEK MEGÚJULÁSÁT TÁMOGATÓ SZAKMAI ELŐKÉSZÍTÉSRE ÉS ÉPÜLETFELÚJÍTÁSRA IGÉNYELHETŐ TÁMOGATÁSra beérkezett kérelmek döntési folyamata lezárult, a Kérelmezők kiértesítése a mai nappal megkezdődött. Kérjük a támogatási kérelmet benyújtókat, hogy kísérjék figyelemmel az online felületen az értesítéseit.

Tovább olvasom

A Népi Építészeti Program megvalósult fejlesztései – Balatonakali, műemlék pince-présház helyreállítása

A magyar kormány által létrehozott és finanszírozott Népi Építészeti Programot 2019 óta a Teleki László Alapítvány bonyolítja le. 2020 őszére elmondhatjuk: a program beindult, az érdeklődők száma folyamatosan nő, az éves keretet – másfél milliárd forintot – bőven meghaladó értékben érkeznek be támogatási kérelmek az alapítványhoz. Kis sorozatunkban bemutatunk néhány megvalósult felújítást, és közben a […]

Tovább olvasom

Népi Építészeti Program: megduplázódott a támogatási igények száma

A magyarországi népi épített örökség megóvását célzó Népi Építészeti Program legutóbbi támogatás igénylési kiírására kétszer annyi kérelem érkezett, mint az előzőre: a szeptember 14-én zárult beadási körben 403-an nyújtottak be kérelmet népi ingatlanuk teljes körű vagy részleges felújítására. A Népi Építészeti Programot a magyar kormány hozta létre: a 2019 óta a Teleki László Alapítvány lebonyolításában, […]

Tovább olvasom

Népi Építészeti Program: még szeptember 14-ig adható be támogatási kérelem

A Népi Építészeti Programot a magyar kormány hozta létre: a 2019 óta a Teleki László Alapítvány lebonyolításában, évi 1,5 milliárd forintos keretből zajló program célja, hogy vissza nem térítendő támogatást nyújtson olyan védett épületek tulajdonosainak – szervezeteknek és magánszemélyeknek –, amelyek népi építészeti értéket képviselnek. A Teleki László Alapítvány legutóbb július 31-én nyitotta meg a […]

Tovább olvasom

Folytatódik az értékmentés: a Népi Építészeti Programban július 31-étől újra várják a támogatási kérelmeket

A Népi Építészeti Programot a magyar kormány hozta létre: a 2019 óta a Teleki László Alapítvány lebonyolításában, évi 1,5 milliárd forintos keretből zajló program célja, hogy vissza nem térítendő támogatást nyújtson olyan védett épületek tulajdonosainak – szervezeteknek és magánszemélyeknek –, amelyek népi építészeti értéket képviselnek. A program iránt egyre nagyobb az érdeklődés, így a Teleki […]

Tovább olvasom

Rövidesen megjelenik a 2020. évi a Népi építészeti értékek megújulását támogató szakmai előkészítésre és épületfelújításra című támogatási felhívása

A Teleki László Alapítvány a Népi Építészeti Program keretén belül 2020 július 31-én a korábban megismert konstrukcióhoz hasonlóan ismét megnyitja a lehetőséget, támogatások igénylésére Népi Építészeti értékek megújulását támogató szakmai előkészítésre és épületfelújításra. A részleteket tartalmazó Tájékoztató 2020. július 31-én 8:00-kor jelenik meg, melyben bővebb információt találnak a kiírásról. A Népi Építészeti Program a műemléki […]

Tovább olvasom

A Népi Építészeti Program új eleme a tájházak megújulását szolgálja

A népi építészeti emlékek és a műemléki értéket képviselő vidéki épített örökség megóvása, megőrzése, fenntartása érdekében a Népi Építészeti Program folytatásáról szóló 1021/2019. (II. 6.) Korm. határozatban foglalt kormányzati szándékkal összhangban – veszélyeztetett népi építészeti örökségünk, a népi műemlékek, a műemléki értéket képviselő vidéki épített örökség megóvása, megőrzése, fenntartása érdekében – a Népi Építészeti Program […]

Tovább olvasom

A Népi Építészeti Program új támogatási elemei a nyár folyamán jelennek meg

A népi építészeti emlékek és a műemléki értéket képviselő vidéki épített örökség megóvása, megőrzése, fenntartása érdekében a Népi Építészeti Program folytatásáról szóló 1021/2019. (II. 6.) Korm. határozatban foglalt kormányzati szándékkal összhangban a Népi Építészeti Program támogatást nyújt egyedi védelem alatt álló népi építészeti emlékek helyreállításához. A megvalósítóként eljáró Teleki László Alapítvány az értékmegőrző folyamat kedvezményezettjeinek […]

Tovább olvasom

Koronavírus: a Teleki László Alapítvány Népi Építészeti Programiroda folytatja a munkát

Tájékoztatjuk tisztelt ügyfeleinket és az érdeklődőket, hogy a Teleki László Alapítvány Népi Építészeti Programiroda a rendkívüli helyzetben folytatja a munkát: munkatársaink átálltak otthoni munkavégzésre. Így a kapcsolattartás, a kérelmek beadása, kezelése, a döntés-előkészítés, döntés és a többi tevékenység ugyanúgy folytatódik, mint eddig. A telefonos ügyfélszolgálatunkat 2020.03.17-től átmenetileg szüneteltetjük. Kérjük, hogy ezen átmeneti időszakban felmerülő kérdéseikkel […]

Tovább olvasom

A Vargha László-díjról a Kisalföldben

A Kisalföld című napilap közölt cikket a Népi Építészeti Konferencián átadott Vargha László-díjról: az ifjúsági díjat a győri Hild József Építőipari Szakgimnázium alkotócsoportja kapta. A gimnáziumban, derül ki az írásból, közel negyedszázados hagyománya van a népi építészethez kapcsolódó tanulmányoknak; 1996-tól szerveznek népi építészeti felmérő táborokat. A diákok az évek során több mint száz lakóházat, melléképületet, […]

Tovább olvasom