Nem ázik tovább Pókafalva református temploma

A Székás (Székes) völgyének egykori, magyarok, szászok és románok által lakott települése Vingárd és Pókafalva. Pókafalva jelenlegi református templomának építéstörténete 1416-ban kezdődött, amikor László szebeni prépost a pálosok részére kolostort épített. 1418-ban a pálos kolostort egy búcsúengedély kapcsán említették. 1533-ban török beütés miatt a ferencesek elmenekültek. A későbbiekben a plébániatemplomot a lutheránusok, a kolostortemplomot a […]

Tovább olvasom

Nagy sikerrel került megrendezésre a magyar hősök Zemplén és Ung megyében c. program

2022. november 22-23-án a Teleki László Alapítvány szervezésében, a Nemzetpolitikai Államtitkárság Bethlen Gábor Alapkezelő támogatásával került megrendezésre A magyar hősök Zemplén- és Ung megyében. Az Alapítvány a két nap alatt összesen 200 diákot látott vendégül Rimaszombatról a Tompa Mihály Református Gimnáziumból, a Tokaj-Hegyalja Egyetem Tokaji Kereskedelmi és Idegenforgalmi Technikum, Szakképző Iskolából, a Hadadi Wesselényi Gimnáziumból.

Tovább olvasom

Magyar hősök Zemplén- és Ung-megyében: egynapos kirándulás gyerekeknek

A Teleki László Alapítvány egyik küldetésének tartja, hogy a Kárpát-medence különböző szegleteiben élő magyar gyerekekkel megismertesse a Kárpát-medencei magyar kultúrát. Ennek keretében rendezzük meg évente az Egy nap Budapesten című programot, most pedig, hála a Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkárság támogatásának egynapos, tartalmas kirándulást szervezünk Kárpát-medencei diákok részére Zemplén és Ung megyében. A november 22-én és 23-án […]

Tovább olvasom

Riport a kismuzsalyi templomromról

A kárpátaljai Beregszász határában álló kismuzsalyi romtemplom (a ma már nem létező Kismuzsaly település 15. században épült katolikus plébániatemplomának maradványa) csodával határos módon maradt fenn annak ellenére, hogy több évszázadon át használaton kívül állt, és ki volt téve a természeti erők pusztításának. A magyar kormány finanszírozásából működő Rómer Flóris-terv keretében, a Teleki László Alapítvány szervezésében megkezdődtek […]

Tovább olvasom