Kollár Tibor kapta a Granasztói György-díjat – Dr. Diószegi László laudációja
Április 9-én rendeztük Budapesten, az Országos Széchényi Könyvtárban a Rómer Flóris Terv – Megújuló épített örökség a Kárpát-medencében című konferenciát. Az esemény zárásaként kiosztottuk az idei Granasztói György-díjat. A kitüntetést 2017-ben Káldi Gyula, tavaly pedig Mihály Ferenc kapta. Az idei díjazott Kollár Tibor. Szívből gratulálunk! Diószegi László így méltatta a 2019-es Granasztói György-díjast: „Engedjék meg, […]
Tovább olvasom→Magyarországi támogatásból mentik meg az erdélyi Tacs református templomának értékes famennyezetét
Amint arról az erdélyi és anyaországi sajtó is hírt adott, múlt héten szombaton este leomlott az erdélyi Tacs református templomának tornya. A Beszterce-Naszód megyei, túlnyomórészt magyarok lakta település református temploma a 18. században épült, és évek óta használaton kívül állt. A helyi reformátusok megvásárolták a korábban a szászok által emelt evangélikus templomot és parókiát, felújították, […]
Tovább olvasom→Templomfelújítás a partiumi Pelbárthidán
Pelbárthida 500 lelkes, felerészben magyarok lakta falu a Partiumban, Bihar megyében, a magyar határ közelében. Kis református temploma középkori eredetű, a 17. században átalakították. Egyhajós épület, déli kapuja előtt háromszintes torony áll. Belső terét egységes síkmennyezet fedi. Az épületet a magyar kormány által létrehozott és finanszírozott Rómer Flóris-terv keretében újítják fel. 2020-ban eltávolították a cementes […]
Tovább olvasom→Vályogépítészet: Online előadás
A Teleki László Alapítvány Népi Építészeti Program által támogatott Nagyapám Háza Népi Örökségvédelmi Program következő online előadását 2021. április 12-én, 17 órakor tartja Bihari Ádám. A téma: Vályog építészet. A vályog történeti építőanyagunk, sokak által ismert fogalom. Mindannyian tudjuk, hogy a vályog jó hőszigetelő. Vagy mégsem? Sok ehhez hasonló népi hiedelem kering vályog körül. Az […]
Tovább olvasom→Újabb fantasztikus freskórészletek Zselízen
A felvidéki Zselíz felerészt magyarok lakta település. A 14. századból származó Szent Jakab-plébániatemplomban a magyar kormány támogatásával létrehozott Rómer Flóris-terv keretében, a Teleki László Alapítvány lebonyolításában zajlanak munkálatok – most a templomban fellelhető freskók feltárása és restaurálása van soron. A felvidéki Csonka Ákos nemrég nagy cikkben számolt be a fejleményekről és az újabb előkerült freskórészletekről […]
Tovább olvasom→Megújult a kolozsvári ferences kolostor refektóriuma
A kolozsvári ferences kolostor kimagasló érték. Nem véletlen, hogy az épület a magyar kormány által létrehozott és finanszírozott, a Teleki László Alapítvány által bonyolított Rómer Flóris-tervbe is bekerült. 2016-tól szakaszosan kerül sor a kolostor tetőszerkezetének felújítására. A 2019. évi támogatásból a kolostor régi ebédlőjének, refektóriumának felújítása alkalmával sor került a teljes vakolatfelület restaurálására, a kőelemek […]
Tovább olvasom→