Kiadványok
Falfestészeti emlékek a középkori Zólyom vármegye területén
A Jékely Zsombor és Kovács Gergely által írt, Kollár Tibor által szerkesztett, és Mudrák Attila gyönyörű fotóival illusztrált kötet hosszú tanulmányban mutatja be a középkori Zólyom vármegyét. A bevezető tanulmány után az egyes helyszínek, templomok bemutatása következik. Kovács Gergely a zolnai Szent István-templomról, a felsőmicsinyei Szent Mihály-templomról és a nagyócsai Mindenszentek-templomról ír, míg Jékely Zsombor a cserényi Szent Márton-templom és a póniki Evangélista Szent János-templom hol töredékesen, hol teljesebben fennmaradt falképeit vizsgálja.
Nyitra-vidéki falképfestészet a középkorban
A kötet a Nyitra-vidék gazdag középkori falfestészeti emlékanyagát mutatja be, amelyekről kivételes kvalitásuk dacára mindeddig nem született átfogó munka. E hiányosság oka főként az, hogy a falképek nagyrésze csupán az elmúlt évtizedek restaurátori kutatása nyomán került elő. Számos újonnan felfedezett emlék pedig – így a szádoki templom gazdag, szinte az egész templomot kitöltő freskódísze és a zselízi templom monumentális Szent László-ciklusa – ebben a kötetben lesz először publikálva.
“…ideje az építésnek…” A Rómer Flóris Terv műemlék-helyreállításai
Terjedelem: 217 oldal ISBN szám: 978 963 7081 293 Megjelenés éve: 2018 Ára: 6.900.-Ft Az „Ideje az építésnek” – A Rómer Flóris Terv műemlék-helyreállításai c. kötet a Rómer Flóris terv első 2 évében magyar kormányzati támogatással megvalósult helyreállítási, restaurálási és egyéb eredményeket mutatja be. A művészi fotókkal gazdagon illusztrált kötet ugyanakkor megismerteti a nagyközönséget a […]
Táji tagolódás Erdély népi építészetében
A Rómer Flóris Terv támogatásával és a Teleki László Alapítvány társkiadásában megjelent Furu Árpád: Táji tagolódás Erdély népi építészetében c. kötete. A kötet elsődleges célja Erdély nagy és kis tájegységeinek részletes ismertetése, illetve e sokszínűség kialakulási folyamatának, azaz a népi építészet differenciált fejlődésének bemutatása. A szerző, Furu Árpád (1969) építőmérnök, műemlékvédelmi szakmérnök, néprajzkutató több mint […]