Megalakult a Népi Építészeti Program mentori szervezete

A Népi Építészeti Program által támogatott helyszíneken a Teleki László Alapítvány mentori szervezetet alakított annak érdekében, hogy a Program által támogatott helyszíneken végzett beavatkozások megfelelő szakmai színvonalon valósulhassanak meg. A szervezet munkájában műemlékvédelmi gyakorlattal rendelkező szakértő mentorok, építészek, műemlékvédelmi szakmérnökök vesznek részt. Tevékenységüket regionális rendszerben végzik.

A mentorok a támogatottal egyeztetett időpontban helyszíni bejárást tartanak, amelynek során általános áttekintést végeznek, és számba veszik az épület/épületegyüttes főbb műemléki/történeti értékeit, szerkezeteinek állapotát. Ezután tájékoztatást tartanak, amelynek során a támogatott – valamint az építész tervező, szakértőik, műszaki ellenőr, építésvezető, kivitelező stb. – számára kifejtik a tervezett előkészítési, tervezési, felújítási, helyreállítási munkák elvégzésének szakszerű, elfogadható megoldásait. Ezt követően a támogatott és a mentor a támogatási szerződés mellékletét képező pénzügyi tervhez igazodó, annál részletesebb szakmai és pénzügyi ütemezést készít. A mentor helyszínen készített fényképei a Teleki László Alapítvány adatbázisába kerülnek, ezenkívül a helyszíni bejárásról fotódokumentációval kibővített emlékeztető készül, amely a támogatott számára is elérhető az online felületen.

A megvalósítás során a támogatott szükség esetén konzultációt kérhet a mentorától. A mentor a projekt folyamán, a rész- és véghatáridők során áttekinti az előrehaladási jelentést, illetve a záró beszámolót.

 

A mentori szervezet tagjai és elérhetőségeik:

központi e-mail cím: mentor@nepiprogram.hu

Mentori Szervezet vezető

Dobosyné Antal Anna
Budapest, Eötvös utca 24.
anna.dobosy@nepiprogram.hu

Regionális mentorok

Közép-magyarországi régió              Fejér, Komárom-Esztergom, Nógrád, Pest megye

Fehér Judit
judit.feher@nepiprogram.hu

Nyugat-dunántúli régió                     Győr-Moson-Sopron, Vas, Zala megye
Kottmayer Tibor
tibor.kottmayer@nepiprogram.hu

Dr. Veöreös András
andras.veoreos@nepiprogram.hu

Közép-dunántúli régió                       Somogy, Veszprém megye

Hernyák László
laszlo.hernyak@nepiprogram.hu

Dél-dunántúli régió                           Baranya, Tolna megye

Balog-Farkas Csaba
balogfarkas.csaba@nepiprogram.hu

Dobosyné Antal Anna
anna.dobosy@nepiprogram.hu

Észak-magyarországi régió               Borsod-Abaúj-Zemplén, Hajdú-Bihar, Heves, Szabolcs-Szatmár-Bereg megye

Nagy József András
andras.jozsef.nagy@nepiprogram.hu

Dél-alföldi régió                                Bács-Kiskun, Békés, Csongrád, Jász-Nagykun-Szolnok megye

Dobos Albert
albert.dobos@nepiprogram.hu