Ilyen lesz a tematikus játszótér Borsiban

Oly nehéz most elképzelni, hogy nemsokára napsütésben, szabadon, talán maszk nélkül játszótéren vagyunk, ahol a kisebb gyerekek a Rákóczi-tematika jegyében készült játékokon múlatják az időt, míg a szülők azt tervezgetik, előbb a Rákóczi-várkastély szabadulószobáját nézzék meg, vagy egyenek egy jó ebédet a kastély éttermében.

Akárhogy is, előbb vagy utóbb ez lesz a valóság. Mint arról már beszámoltunk, a felvidéki Borsiban álló Rákóczi-várkastély, a fejedelem szülőhelyének felújítása – nagyrészt magyarországi, részben pedig szlovák támogatásból – lényegében elkészült, a restaurálást szervező II. Rákóczi Nonprofit szervezet pedig már azon dolgozik, hogyan teheti vonzóvá ezt a műemléki és a nemzeti emlékezet szempontjából is kiemelkedő jelentőségű helyet a majdani látogatóknak.

A kastélyban is számos attrakció várja majd a vendégeket – hogy milyenek, arról a jövőben folyamatosan beszámolunk –, de a várkastély környéke is számos lehetőséget kínál a látogatóknak, jöjjenek bár egyedül, vagy családosan.

Utóbbiak körében reményeink szerint népszerű lesz a tematikus játszótér, amelynek látványtervéből mutatunk néhány képet. A játszótér fejlesztése, hasonlóan a kastély környékének kialakításához, EU-s forrásból, interregionális támogatási program keretében valósul meg.