„Hogy méltó zarándokhely legyen!” — Megkezdődött a borsi Rákóczi-kastély felújításának második üteme

Május 7-én, kedden a szlovákiai Borsiban mutattuk be a sajtó képviselőinek a Rákóczi-kastély felújításának aktuális állapotát, egyúttal bejelentettük, hogy elkezdődött a rekonstrukció második üteme.

A tavaly szeptemberben kezdett restaurálás a szlovák és a magyar kormány együttműködésében zajlik. A magyar kormány első körben 805 millió forinttal támogatta a munkálatokat, egy idén februárban hozott kormányhatározatban pedig kevés híján újabb egy és negyed milliárd (1250000) forintot juttatott a projekt folytatására.

Borsi Sátoraljaújhelytől alig három, Kassától mintegy hatvan kilométerre fekszik. A Tokaj-vidéki régióhoz tartozó, 1200 lakosú település fő nevezetessége a Rákóczi-kastély, amelyet a XVI. században Lórántffy Zsuzsanna és Rákóczi György építtetett ki pompás reneszánsz épületté. Az épület jelentőségét egyfelől az adja, hogy 1676 márciusában itt született II. Rákóczi Ferenc, örökségvédelmi szempontból pedig ez felvidéki reneszánsz építészetünk egyik legszebb és legjelentősebb emléke.

Mint a Földváry Gábor örökségvédelemért felelős miniszteri biztos és Diószegi László, a Teleki László Alapítvány igazgatója által tartott sajtótájékoztatón, illetve a felújítás egyik tervezője, Wittinger Zoltán által vezetett bejáráson kiderült, a felújítás a tervezett ütemben halad. 2019 áprilisára tető alá került az épület, és megtörtént a kastély teljes körű szerkezeti helyreállítása, valamint a restaurátori munkálatok elvégzése. Az udvar felől visszaépültek az egykori kémények, visszaadva a tető egykori ritmusát. Megkezdődött a nyugati és északi homlokzatokon lévő történeti vakolatok restaurálása. Az egyes 16-17. századi vakolatfoltokat konzerválták, szilárdították, a még fellelhető festésnyomokat rögzítették. A homlokzaton ezekhez a meglévő, eredeti vakolt felületekhez csatlakozva aprólékos kézi munkával kezdődött meg a homlokzat alapvakolatának felhordása. A főépületben az emeletig elkészültek a mozgássérültek közlekedésének akadálymentesítésére szolgáló lift, valamint az ámbitusra felvezető lépcső szerkezetépítési munkái is.

Földváry Gábor hangsúlyozta: a határon túli magyar műemlékvédelem kiemelt projektjének számító kastélyfelújítás változatlanul a magyar fél szívügye, mivel fontos, hogy a fejedelem szülőháza, amely régóta a magyarság zarándokhelye, méltó módon fogadja Rákóczi tisztelőit.

A kastély a helyreállítást követően várhatóan 2020 első felében nyílik újra a nagyközönség előtt, és egy II. Rákóczi Ferencet és korát bemutató állandó kiállításnak ad majd otthont, amelynek létrehozásában a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem (MOME) szakemberei is részt vesznek. Az egyik földszinti helyiségben múzeumpedagógiai foglalkozásokra alkalmas teret alakítanak ki. Az épület ezenkívül rendezvény- és konferenciaközpontként hasznosul.