Falkép-restaurátori workshop a somogyomi templomban

Augusztus 1. és 7. között falkép-restaurátori workshopot tartottak a Szeben megyei (Románia) Somogyom evangélikus templomában. A workshop megrendezését társszervezőként a Teleki László Alapítvány a magyar kormány által létrehozott Rómer Flóris Tervből támogatta.

A workshopot a németországi Kulturerbe Kirchenburgen, illetve a marosvásárhelyi Arcus Egyesület szervezte. Utóbbit Kiss Lóránd és Mihály Ferenc Granasztói György-díjas restaurátorok képviselték, rajtuk kívül tizenhét egyetemi hallgató és három egyetemi oktató vett részt az eseményen – Kolozsvárról, Bukarestből, Budapestről és Németországból. Az elméleti előadások mellett a szakemberek szakmai gyakorlatokon avatták be a hallgatókat a restaurálás fontosabb munkafázisaiba.

A somogyomi evangélikus templom különleges helyszín: egy 2008-ban végzett falkutatás során itt fedezték fel Erdély egyik legnagyobb méretű középkori falképegyüttesét. A falképrestaurálás során a hajó felső regiszterének eddig teljesen ismeretlen Szent László-legendáját a Rómer Flóris Terv támogatásával sikerült feltárni és konzerválni. A kutatás során kiderült, hogy a szentély belső falfelületei (beleértve a boltozatot is) teljesen ki vannak festve. A szentély déli falán egy ritka ikonográfiai ábrázolás, egy ún „cselekvő Krisztus” látható, melynek analógiája a középkori Magyarország területén Pónyikon található.