tacs th

Erdélyben egyedülálló baziliszkusz-motívummal díszített templomot is érintett az utazókonferencia

tacs thKalotaszeg és Mezőség egyes műemléktemplomait látogatta végig a Teleki László Alapítvány háromnapos „Megújuló Örökség XVIII.” című műemlékes utazókonferenciája idén. A helyszínek között szerepelt Kiszsolna Giotto-freskómásolatairól híressé vált evangélikus temploma, valamint a tacsi református templom is, amelynek egyik festett fakazettáján az Erdélyben különlegességnek számító baziliszkusz-motívum látható.

Magyar műemlékvédők csaknem egy évtizede figyeltek fel a Beszterce–Naszód megyei Kiszsolna elhanyagolt evangélikus templomára. A műemlék ekkor már több évtizede romosodott: a hajó barokk téglaboltozata beszakadt, tetőzete szinte teljesen megsemmisült, hajójának falai részben ledőltek. A műemlék pusztulása eddig nem ismert falkép részleteket hozott a felszínre, amelynek nyomán a szakemberek egy művészettörténeti szenzáció nyomára bukkantak. A lemálló utólagos festésrétegek alól a 14. század második felében keletkezett képek bukkantak elő, amelyekről bebizonyosodott, hogy minden kétséget kizáróan annak a monumentális mozaiknak a kompozíciós másolatai, amelyet Giotto di Bondone 1300 körül a római Szent Péter-székesegyház átriuma számára készített. A Navicella néven híressé vált római mű a 17. században végleg megsemmisült, így a róla készített korai másolatok, amelyek közé a kiszsolnai is tartozik, különös értékkel bírnak.

A tacsi templom állapota évről-évre romlik, lassan a teljes pusztulás veszélye fenyegeti. A műemlék legnagyobb értéke a hajó festett mennyezete, amely 1711-ből származik. Különlegessége az egyik kazettán látható baziliszkusz-motívum, amely egyedülálló Erdélyben. Az utazókonferencia szakemberei több megoldást is vázoltak a mennyezet megmentésére.

Kiszsolna

Tacs