Császlóc és Kincseshomok: két kárpátaljai templom felmérése készült el

Kárpátalján elkészült két római katolikus templom műszaki kivizsgálása és felmérése. Az erről szóló jelentéseket Szarvas Péter ungvári építész készítette el – ezekből idézünk.

Császlóc Ungvártól délre, a nagydobronyi út mentén található főleg magyarok lakta település. Egyetlen temploma a falu központjában, egy vaskerítéssel körülvett enyhe magaslaton áll, amely valamikor sánccal volt körülvéve. Évszázados fák terebélyes lombozatának árnyékában lévő templomudvarát a közterülettől szigetszerűen elkerítő vasrácsos kerítés kőoszlopain keresztúti megállókat alakítottak ki. A telek keleti végén egy vasoszlopokon nyugvó védőtető alatt Nepomuki Szent János szobra látható.

A környék egyik legrégibb eredetű temploma a 14. század elején épült. A külső támadások ellen alakították ki körülötte a védősáncot, lőrésre is emlékeztető ablakaiból a templomtorony oldalfalain jelenleg is látható három. Tornyának mai formáját, a középkori alsó rész ráépítésével, 1797-n nyerte el. Az eredeti felszerelésből megmaradt egyetlen harangot itt helyezték el. Miután 1841-ben a császlóci plébániát újraalapították,1846-n Hám János püspök saját költségén renováltatta a templomot. Ekkor törték át a hajó északi falát és karzatos toldalékkal látták el a templomot, amely alsó szintjén kriptát alakítottak ki. Az 1960-s évek közepén történt tűzesetet követően újratatarozták. Harangját az 1990-es években villamosították, de a szebb hangzás végett visszatértek a kézi harangozásra. A Rieger testvérek gyárában készített orgonáját 1906-ban helyezték el a templom karzatán.

A legalább két nagy átalakítást megélt templom, annak ellenére, hogy átépítették a hajó boltozatát, az ablakokat és a torony felső részét, valamint kapott egy oldalkarzatot is, nem veszítette el teljesen középkori, gótikus jellegét. Ez elsősorban a térszerkezetének, az eredeti szentélyboltozatnak, a gótikus diadalívnek, valamint a torony erődítményszerű „zömökségének” köszönhető.

Kincseshomok az Ungvárt és Csapot összekötő országút mentén fekszik. Római katolikus temploma a település közepén, egy kisebb magaslaton áll az utca beépítési vonalától lényegesen beljebb, az őt körülfogó kisméretű telek hátsó részén. Környezete rendezett.

A templom keletkezésének ideje ismeretlen. Stílusjegyeiből ítélve valószínűleg a 14-15. században építhették, de nem kizárt a korábbi keletkezése sem. Később, feltehetően a 17-18. században, miután a Tahy család birtokába került a település, jelentősen átalakították és családi kápolnaként használták egészen 1848-ig. 1841-ben a tetőgerincre ráhelyezett kis harangtoronnyal egészítették ki.

Az átalakítások eredményeképpen a templombelső jellegzetesen barokk kori, bár elemeiben hordozza a gótika, sőt a romanika jegyeit. A külső megjelenítése ennél visszafogottabb és nagyjában megőrizte eredeti középkori kialakítását.

A két templom virtuálisan is bejárható. A császlóci itt, míg a kincseshomoki itt.