Nagy sikerrel zárult a keresdi Bethlen-kastélyról rendezett konferencia

Ha a mai Magyarország területén állna, ott lenne az első öt legfontosabb műemlék kastély között, hangzott el a keresdi Bethlen-kastélyról a Teleki László Alapítvány A keresdi Bethlen-kastély műemléki helyreállításának előkészületei https://www.telekialapitvany.hu/konferencia-a-keresdi-bethlen-kastelyrol-budapesten/ című konferenciáján, amelyet 2023. november 21-én tartottunk Budapesten.

A nagyszámú érdeklődő jelenlétében megrendezett esemény résztvevői képet kaphattak a rendkívüli értéket képviselő, 800 éves múltra visszatekintő műemlék épület múltjáról, megújításának terveiről, a megújulás után ott rendezendő kiállításról és egyéb attrakciókról.

A Budapesten, a Teleki László Alapítvány székhelyén rendezett konferencia első előadója Wittinger Zoltán, az Építési és Közlekedési Minisztérium főosztályvezetője volt, aki a magyarországi kastélyprogram megvalósításáról és tanulságairól beszélt. Őt Dr. Diószegi László, a Teleki László Alapítvány igazgatója követte, aki beszámolt a borsi Rákóczi-kastély felújításának és működtetésének tapasztalatairól. Reichert Gyula építész, projektmenedzser ismertette a Bethlen-kastély felújításának terveztetését, utána Márton Judit építőmérnök a kastély közelmúltjáról tartott előadást. Az ebédszünet előtti utolsó előadásban Kovács András professzor emeritus a Bethlen-kastély építéstörténetének csomópontjairól tájékoztatta a résztvevőket.

A következő blokkban Nagy Zsombor és kreatív csapatának tagjai a keresdi kastélyban majdan megvalósuló kiállításról, az arculattervezésről és a többi, élményalapú attrakcióról beszélt. Szabó András Péter, a Történettudományi Intézet tudományos munkatársa az Erdélyi Fejedelemség aranykorait vette számba, Reicher Péter, a Nemzeti Portrétár vezetője pedig a Bethlenekről tartott előadást.

Dr. Földváry Gábor, a Lechner Tudásközpont ügyvezetője a borsi Rákóczi-kastély és a keresdi Bethlen-kastély felújításának támogatáspolitikai kérdéseiről adott elő. Kovács P. Klára művészettörténész a keresdi kastélyban a 19. és 20. században végzett építkezéseket és átépítéseket ismertette. A keresdi kastély öregtornyának restaurálása és annak kihívásai volt a témája Szőcs János restaurátor előadásának, míg Dr. Guttmann Szabolcs építész, műemléki szakmérnök a keresdi kastély felújításának építészeti terveit értékelte. Erdélyi Erika építész a kastély mintás cserépfedés rekonstrukciójának kérdéseit vette számba.

A konferencia végén bemutattuk Szakács Béla Zsolt Árpád-kori építészeti hagyományok Szepes és Sáros megyében című kétkötetes könyvét. A kötet a Teleki László Alapítványnál 30%-os kedvezménnyel vásárolható meg!