Tervezett beruházások a borsi várban és a kastélyparkban

Műemlék-felújításoknál fontos szempont, hogy a megújított épület később mennyire fenntartható. Ez a kérdés a borsi Rákóczi-várkastélynál is felmerül.

A kastély a Rákóczi-kultusz kiemelt zarándokhelye: beszámolókból tudjuk, hogy a Kárpát-medencéből, olykor pedig Lengyelországból korábban is nagy számban érkeztek vendégek, hogy megnézzék a fejedelem szülőhelyét. A felújítást szervező Teleki László Alapítvány szakemberei bíznak abban, hogy ez a restaurálás befejezését követően is így lesz, sőt. A Moholy-Nagy Művészeti Egyetem már tervezi a majdani korszerű, interaktív kiállítást, és várhatóan a kastélyban kialakított konferenciaterem, a múzeumpedagógiai program is sok látogatót vonz majd.

De ez nem minden, a tervek nagyobb szabásúak. A felújításra létrehozott szlovákiai szervezet, a II. Rákóczi Ferenc no. 2019 decemberében a sátoraljaújhelyi önkormányzattal közösen pályázatot nyújtott be az SKHU/1902 referenciaszámú Interreg pályázatra Természet és kultúra – A határ menti terület vonzerejének növelése témakörben, a turisztikai attrakciók közös fejlesztésére. A tematikához tartozó pályázatokra a kiírás szerint 5.000.000 euró a kiosztható támogatás, egy-egy projekt maximum 1.000.000 eurót kaphat.

A kiírás lehetőségeit figyelembe véve több beruházást tervezünk a borsi kastély épületében és a hozzá tartozó parkban. A beruházások egy része Sátoraljaújhelyen valósulna meg.

Lássuk a terv főbb elemeit! A kastélypark egy részének rendezése keretében Rákóczi-tematikájú játszóteret építünk. Kikötői infrastruktúra kialakításával, illetve a Bodrog partjáig érő sétaút kiépítésével kapcsolódunk a MAHART Zrt. által Magyarországon a Felső-Tiszán, illetve a Bodrogon működtetett nyaralóhajó-programhoz. Tervezzük egy Rákóczi tematikájú szabadulószoba kialakítását, valamint VR-szemüveg segítségével 360 fokos kamerával készült filmeken bemutatunk több, a fejedelemhez kötődő várat és kastélyt.

Pályázati partnerünk, a Sátoraljaújhelyi Önkormányzat a két helység közötti kerékpáros és gyalogos eljutási lehetőségek javítását vállalta. A kerékpáros és gyalogos közlekedést az adott természeti terület helyreállításával, tájrehabilitációjával, információs táblák kihelyezésével segíti. A sátoraljaújhelyi városháza fényfestéses megvilágítását is a pályázat anyagi segítségével szeretnék megvalósítani.

Mindkét helyszín vállalja, hogy a partner kiállításainak, rendezvényeinek brosúráit, plakátját kihelyezi, a kulturális és egyéb eseményeket kölcsönösen ismerteti, népszerűsíti hirdetési felületein.

A pályázat eredményhirdetése áprilisban várható.