A Népi Építészeti Program megvalósítójaként eljáró Teleki László Alapítvány 2019. évi támogatói döntése

A népi építészeti emlékek és a műemléki értéket képviselő vidéki épített örökség megóvása, megőrzése, fenntartása érdekében a Népi Építészeti Program létrehozásáról szóló 1601/2016. (XI. 8.) Korm. határozatban foglalt – és az 1021/2019.(II.6.) Korm. határozattal meghosszabbított hatályú – kormányzati szándékkal összhangban a Miniszterelnökség megbízásából a Teleki László Alapítvány, mint megvalósító szerv támogatási lehetőségre történő felhívást tett közzé népi építészeti emlékek értékeinek feltárása, megőrzése és helyreállítása tárgyban.

A 2019. június 24-én megnyílt online kérelem-benyújtási felületen folyamatos érdeklődés mellett több mint 560 kérelmet kezdeményeztek. A 30 napos benyújtási időszak zárultával 198 db egyedi támogatási kérelem került benyújtásra.

A Támogatási Kérelmek összesített támogatási igénye meghaladta a Népi Építészeti Program kormányhatározatban rendelkezésre álló forrását: a kérelemek támogatási igénye több mint 1,9 milliárd forint, mely az önrész-vállalásokkal együttesen számolva 2,5 milliárd forintot meghaladó fejlesztéseket tervezett megvalósítani.

A Teleki László Alapítvány Bíráló Bizottságot hozott létre a Támogatási Kérelmek elbírálására, melynek tagjait a feladatuk ellátására a Miniszterelnökséget vezető miniszter kérte fel. A Kérelmek ellenőrzése, bírálati előkészítése támogatásával a Bíráló Bizottság üléseit szeptember folyamán megtartotta. A szakmai értékelések alapján alaki vagy formai hiányosság, előkészítetlenség okán 35 db kérelem elutasításra került. A Bíráló Bizottság 163 db támogatási kérelmet érdemben tárgyalt, mindösszesen 1,549 millió forrásigénnyel. Az egységes szakmai elvárások mentén minden kérelem egyedi elbírálásban részesült.

A Bíráló Bizottság üléseinek döntései értelmében 137 db kérelmet támogatott. 54 esetben a kérelem szerinti teljes támogatást állapított meg, 48 esetben résztámogatást javasolt. A 137 db támogatott kérelemből 45 esetben szakmai előkészítés tevékenységének megvalósítása került támogatásra. A Bíráló Bizottság döntéseivel 751 millió Ft forrásfelhasználásra tett javaslatot Megvalósító számára. (A szakmai döntéshozatalról egy korábbi hír ad tájékoztatást: http://www.telekialapitvany.hu/gondos-elokeszites-utan-kora-tavasszal-kezdodhetnek-a-konkret-kivitelezesi-munkalatok/)

A Teleki László Alapítvány a Bíráló Bizottság által megfogalmazott ajánlásokat befogadta és támogatói döntését azonos tartammal meghozta. A döntésről mind a támogatottak, mind az elutasítottak 2019. december folyamán kaptak értesítést. A támogatott kérelmek esetében a Megvalósító kezdeményezte a szerződéskötést, a támogatói döntés szerinti kikötések és előfeltételek teljesítésére történő figyelemfelhívással.

A Népi Építészeti Program 2019. évi egyedi támogatási kérelem-benyújtási időszakának folyamatában a Bíráló Bizottság által elbírált, a megvalósítóként eljáró Teleki László Alapítvány döntésével támogatott kérelem listája ehelyütt közzétételre kerül.

Kérelem Egyedi Azonosító Megvalósulási helyszín település Megvalósulási helyszín védettség jellege
TLA/NEPI2019/100001 Buják HE
TLA/NEPI2019/100004 Monoszló M
TLA/NEPI2019/100011 Balatonakali M
TLA/NEPI2019/100013 Noszvaj NyiMÉ
TLA/NEPI2019/100025 Hegymagas HE
TLA/NEPI2019/100032 Nagyvisnyó HE
TLA/NEPI2019/100050 Mártély M
TLA/NEPI2019/100057 Szeghalom M
TLA/NEPI2019/100058 Mecseknádasd M
TLA/NEPI2019/100065 Vejti M
TLA/NEPI2019/100068 Barnag NyiMÉ
TLA/NEPI2019/100069 Kisbajom HE
TLA/NEPI2019/100071 Táp HE
TLA/NEPI2019/100073 Bernecebaráti HE
TLA/NEPI2019/100074 Csávoly HE
TLA/NEPI2019/10076 Harta HE
TLA/NEPI2019/100078 Dömös HE
TLA/NEPI2019/100079 Mórahalom HE
TLA/NEPI2019/100081 Sümeg M
TLA/NEPI2019/100088 Budapest HT
TLA/NEPI2019/100105 Kékkút HE
TLA/NEPI2019/100120 Harta HE
TLA/NEPI2019/100121 Harta HE
TLA/NEPI2019/100122 Pula NyiMÉ
TLA/NEPI2019/100125 Nagyhajmás HE
TLA/NEPI2019/100127 Závod HE
TLA/NEPI2019/100129 Boldogkőváralja HE
TLA/NEPI2019/100131 Balatonfüred NyiMÉ
TLA/NEPI2019/100135 Dabas HE
TLA/NEPI2019/100138 Demjén HT
TLA/NEPI2019/100139 Szigliget HE
TLA/NEPI2019/100140 Ócsa MK
TLA/NEPI2019/100157 Pázmándfalu HE
TLA/NEPI2019/100160 Pannonhalma HE
TLA/NEPI2019/100163 Biharugra HE
TLA/NEPI2019/100166 Pomáz HE
TLA/NEPI2019/100173 Kétvölgy M
TLA/NEPI2019/100175 Tengőd HE
TLA/NEPI2019/100187 Taliándörögd M
TLA/NEPI2019/100199 Kismányok HE
TLA/NEPI2019/100203 Hosszúhetény HE
TLA/NEPI2019/100204 Babarc HE
TLA/NEPI2019/100205 Pécsvárad M
TLA/NEPI2019/100207 Kővágóörs M
TLA/NEPI2019/100210 Sajóvámos HE
TLA/NEPI2019/100212 Balatoncsicsó M
TLA/NEPI2019/100215 Závod M
TLA/NEPI2019/100223 Nagykapornak M
TLA/NEPI2019/100228 Závod HE
TLA/NEPI2019/100230 Szarvaskő MK
TLA/NEPI2019/100232 Erdőhorváti HE
TLA/NEPI2019/100237 Lovas NyiMÉ
TLA/NEPI2019/100252 Hásságy HE
TLA/NEPI2019/100254 Őcsény HE
TLA/NEPI2019/100258 Galgamácsa M
TLA/NEPI2019/100260 Nagyharsány HE
TLA/NEPI2019/100263 Kalaznó MK
TLA/NEPI2019/100266 Sukoró M
TLA/NEPI2019/100269 Átány HE
TLA/NEPI2019/100272 Felsőpáhok HE
TLA/NEPI2019/100273 Pula MK
TLA/NEPI2019/100279 Petőmihályfa M
TLA/NEPI2019/100283 Magyarpolány NyiMÉ
TLA/NEPI2019/100287 Györköny HT
TLA/NEPI2019/100292 Kisújszállás HE
TLA/NEPI2019/100303 Szentgyörgyvölgy HE
TLA/NEPI2019/100304 Hosszúhetény HE
TLA/NEPI2019/100308 Pula HE
TLA/NEPI2019/100309 Kisbajom HE
TLA/NEPI2019/100313 Györköny HT
TLA/NEPI2019/100319 Magyaregregy HE
TLA/NEPI2019/100324 Vonyarcvashegy NyiMÉ
TLA/NEPI2019/100330 Bátaszék HT
TLA/NEPI2019/100338 Terény HE
TLA/NEPI2019/100342 Arka NyiMÉ
TLA/NEPI2019/100345 Tiszakürt HE
TLA/NEPI2019/100347 Kozármisleny HE
TLA/NEPI2019/100350 Budakalász HE
TLA/NEPI2019/100357 Dunaszekcső HE
TLA/NEPI2019/100361 Jósvafő MJT , HE
TLA/NEPI2019/100363 Györköny HT
TLA/NEPI2019/100365 Ócsa MJT
TLA/NEPI2019/100366 Balatonszőlős M
TLA/NEPI2019/100368 Bükkszentkereszt HE
TLA/NEPI2019/100369 Hegykő HE
TLA/NEPI2019/100370 Vindornyalak HE
TLA/NEPI2019/100375 Nagykőrös HE
TLA/NEPI2019/100377 Fertőrákos NyiMÉ
TLA/NEPI2019/100380 Sárospatak MK
TLA/NEPI2019/100381 Velem M
TLA/NEPI2019/100386 Szentjakabfa HE
TLA/NEPI2019/100387 Tiszafüred HE
TLA/NEPI2019/100388 Nagymaros HE
TLA/NEPI2019/100392 Szilvásvárad HE
TLA/NEPI2019/100395 Háromhuta HE
TLA/NEPI2019/100397 Mártély M
TLA/NEPI2019/100398 Nagyváty HE
TLA/NEPI2019/100407 Fertőd NyiMÉ
TLA/NEPI2019/100413 Kiskunmajsa M
TLA/NEPI2019/100414 Balatongyörök HE
TLA/NEPI2019/100416 Zirc MK
TLA/NEPI2019/100421 Györköny HT
TLA/NEPI2019/100432 Öregcsertő HE
TLA/NEPI2019/100437 Miskolc HT
TLA/NEPI2019/100439 Szigliget M
TLA/NEPI2019/100452 Bóly HE
TLA/NEPI2019/100463 Harta HE
TLA/NEPI2019/100473 Kisbajom HE
TLA/NEPI2019/100477 Pápateszér HE
TLA/NEPI2019/100484 Szentgyörgyvár HE
TLA/NEPI2019/100494 Zánka NyiMÉ
TLA/NEPI2019/100498 Balatonakali NyiMÉ
TLA/NEPI2019/100499 Nagykőrös HE
TLA/NEPI2019/100510 Tarcal MK
TLA/NEPI2019/100522 Bikács HE
TLA/NEPI2019/100529 Velem M
TLA/NEPI2019/100530 Keszőhidegkút HE
TLA/NEPI2019/100545 Szigliget M
TLA/NEPI2019/100546 Badacsonytomaj M
TLA/NEPI2019/100551 Györköny HT
TLA/NEPI2019/100554 Takácsi HE
TLA/NEPI2019/100556 Harta HE
TLA/NEPI2019/100558 Györköny HT
TLA/NEPI2019/100569 Kisdorog HE
TLA/NEPI2019/100580 Szeghalom M
TLA/NEPI2019/100583 Kővágóörs HE
TLA/NEPI2019/100585 Sáránd HE
TLA/NEPI2019/100593 Szalafő HE
TLA/NEPI2019/100600 Závod HE
TLA/NEPI2019/100605 Becske HE
TLA/NEPI2019/100619 Ócsa MJT
TLA/NEPI2019/100627 Závod HE
TLA/NEPI2019/100633 Veresegyház HE
TLA/NEPI2019/100644 Nemesnádudvar HT
TLA/NEPI2019/100651 Pécsvárad NyiMÉ
TLA/NEPI2019/100677 Závod HE
TLA/NEPI2019/100699 Abaliget HE

M: Műemlék; NyiMÉ; Nyilvántartott műemléki érték; MJT: Műemléki jelentőségű terület; MK: Műemléki környezet; HE: Helyi egyedi védelem; HT: Helyi területi védelem