koroskisjeno th

A köröskisjenői református templom helyreállítása

koroskisjeno th

A 13. századi eredetű templom teljeskörű helyreállítása évekkel ezelőtt kezdődött el. A Rómer Flóris Terv keretében 2016-ban a külső homlokzatok restaurálása történt meg. A Köröskisjenői Református Egyházközség által 2017-ben benyújtott további támogatási kérés a munkálatok folytatásaként a fedélszék teljes átépítését irányozta elő. A Rómer Flóris Terv erre 4 m Ft összegű támogatást biztosított, amelyből a tető rendkívül rossz állapotban lévő horganyzott lemez héjazatának és fektetett csatornájának, valamint a fedélszék több jelentős fa szerkezeti elemének, a koszorúgerendáknak, szarufáknak és egyes kötőgerendáknak a cseréje valósult meg. A jelentős szerkezeti beavatkozással járó munkálatok miatt elkerülhetetlenné vált a tető szétbontása és átépítése, az eredetihez közelebb álló idommal, meredekebb dőlésszöggel, hódfarkú cserép borítással. A korábbi falkutatás nyomán igen jelentős román kori homlokzati részletek kerültek elő. Ezeket maradéktalanul be lehetett mutatni: az újkori vastag cementes vakolat alól láthatóvá vált az eredeti lábazat, a falpillérekként ható lizénák, a keskeny tölcséres bélletű, félkörívesen záródó ablakok maradványai – melyek alapján vissza lehetett állítani a román kori nyílásrendszert -, a felső párkány alatti farkasfogsor valamint egy érdekes, eredetileg a falsíkból enyhén kidomborodó keresztábrázolás. A helyreállítás nyomán így a XIX. században szinte teljesen jellegét vesztett épület visszanyerte középkori állapotát. Jól elkülöníthető rajta a két Árpád-kori építési fázis: egy korábbi, valószínűleg tatárjárás előtti, kisméretű – az újkorban apszisát vesztett – hajót utólag, a XIII. század második felében bővítették egy tágasabb, lizénatagolásúval, melyet az apró töredékekből ítélve részben külső falkép is díszített. Az előbbi fázis lépcsős bélletű déli kapuja eredeti formájában látható, a másodiknak a szintén oromzatos nyugati kapuját nagyrészt takarja az 1799-ben épült torony. A Rómer Flóris Terv támogatásának köszönhetően a templom a mezőtelegdi mellett a legértékesebb felújított Sebes-Körös-völgyi műemlékké válhat. A helyreállítási munkálatokat a Frudalma Construct Kft – Kállai Szabolcs Dénes végezte.