palagykomoroc th

Újabb felvidéki és kárpátaljai műemlékek újulnak meg idén a Rómer Flóris Terv keretében

palagykomoroc thTöbb helyszínen tartott helyszíni bejárást február végén és március elején a Teleki László Alapítvány.
Felvidéken a zempléni, az iskei és a bodrogszentesi református templomokban, Kárpátalján pedig a palágykomoróci, a nagybégányi és a técsői református, a tiszabökényi görögkatolikus templomba, valamint a beregszászi Kossuth Lajos Középiskolába látogatott el Diószegi László, az Alapítvány igazgatója és Káldi Gyula építész. A szakemberekkel közös szemlén a következő időszakban esedékes felújítási munkálatok menetét és részleteit pontosították, de szó esett a nagybégányi református templom idén kezdődő felújításáról is.
A helyszíni bejárás a técsői református templomban ért véget, ahol megállapodás született arról, hogy a teljes belső felújítást követően a templom homlokzatának újrafestése is megvalósul.