Átadták a sepsiszentkirályi unitárius templomot

Kovács István, a Magyar Unitárius Egyház püspöke tartott hálaadó istentiszteletet december 5-én vasárnap a Kovászna megyei Sepsiszentkirályon, ahol átadták a magyar kormány által alapított Rómer Flóris-terv támogatásából felújított, 15. századi unitárius templomot.

A püspök elmondta: pályája kezdetén ezen a településen szolgált. Furu Árpád, az unitárius egyház építészmérnök szakértője arról beszélt, hogy a mostani templom helyén már az 1300-as években istenháza állt, amelyet száz évvel később bontottak le, hogy nagyobbat emeljenek a helyére.

Az átadó ünnepségen megjelent és felszólalt Kelemen Hunor, a Romániai Demokrata Szövetség elnöke, Románia miniszterelnök-helyettese, de beszédet mondott Mile Balázs konzul, valamint Fodor Imre polgármester is.

Dr. Diószegi László, a felújítást lebonyolító budapesti Teleki László Alapítvány igazgatója átnyújtotta a templomot használó közösségnek a felújítást hirdető táblát, és elmondta: a magyar kormány ezzel a programjával nemcsak a kövek felújítását támogatja, hanem az épületeket használó közösségeket, gyülekezeteket is.

Az átadásról többek között az alábbi linkeken olvasható bővebb beszámoló:

Unitárius.org

https://unitarius.org/megujult-a-sepsiszentkiralyi-templom/?fbclid=IwAR1AjoNGKctkfmuG4Y7hYEi3oFAgwL284l75fuFBzQlW14Bk2HMPyv_W5aM

Index.hu

https://index.hu/kulfold/2021/12/06/templomrenovalasi-program-sepsiszentkiralyi-hivek-kelemen-hunor-ertekvalasztas-unitarius-egyhaz/

Székelyhon.ro

https://szekelyhon.ro/aktualis/a-megmaradas-hajleka-a-megujult-a-sepsiszentkiralyi-unitarius-templom#

Háromszék.ro

https://www.3szek.ro/load/cikk/146227/menjetek-be-kapuin-halaenekkel-unitariustemplom-avato-sepsiszentkiralyban?fbclid=IwAR3e5WiIh4a23SFUNZxkYQu0e4Uokq2XeCkYJh4yYJJNGTq4WK1yYLPB-ek

YouTube

Fotók: Gönczy Tamás