A végéhez közeledik a temesvári piarista templom tetőzetének helyreállítása

A bánsági Temesvár ma a romániai Temes megye székhelye. Háromszázhúszezres lélekszámával Románia harmadik legnagyobb városa, magyar lakosainak száma valamivel több mint 24 ezer.  A 19. század utolsó harmadában és a 20. század első évtizedeiben számos, kifejezetten reprezentatív, világvárosias épülettel gazdagodott a város. Ezek egyike a történelmi belváros délnyugati részén álló Piarista gimnázium épületegyüttese, mely 1909-ben Székely László temesvári főépítész és Baumgarten Sándor budapesti műépítész tervei alapján épült. A tömbben helyet kapott az iskola, a bentlakás és a rendház. Az épületegyütteshez tartozó kápolna további három éven át épült, 1912-ben szentelték fel.
A templom tetőszerkezete a magyar állam támogatásával, a Rómer Flóris-terv keretében újul meg.