Borsi th

Latorcai Csaba helyettes államtitkár nyilatkozata a borsi várkastély felújításáról

Borsi th

800 millió forintos támogatást nyújt a Magyar Kormány a borsi Rákóczi-várkastély felújítására – közölte a Miniszterelnökség társadalmi és örökségvédelmi ügyekért, valamint kiemelt kulturális beruházásokért felelős helyettes államtitkára. Latorcai Csaba elmondta, az erről szóló szerződést várhatóan még a napokban aláírják. A támogatást a külhoni magyar vonatkozású műemlékek megóvásával foglalkozó Teleki László Alapítvány kapja meg, ők használják fel és kötik meg a szükséges szerződéseket.

A helyettes államtitkár kiemelte: szeretnék úgy rendbe hozni a felvidéki településen található kastélyt, ahogyan egykor, a fejedelem korában kinézett, s a későbbiekben olyan konstrukciót szeretnének kitalálni, amely önfenntartóvá teszi a létesítményt. A tervek szerint a kastélynak szállás és vendégfogadási funkciója lehet. A teljes program becsült összköltsége másfél milliárd forint.

Latorcai Csaba hozzátette: a ma Szlovákia területén található kastély nemzetpolitikai szempontból és a felvidéki magyarság identitásának megőrzésében egyaránt kiemelkedő műemlék, a magyar kormány ezért tartja fontosnak, hogy jelentős összeggel támogassa annak felújítását és hasznosítását.

Az épület felújításán egyébként jó néhány éve dolgoznak a magyar szakemberek, a források többségét eddig is a magyar költségvetés biztosította. A rekonstrukció eddig mindig megtorpant, ám a kastély egyes részleteit már sikerült megújítani. (Forrás: MTI)