Kollár Tibor kapta a Granasztói György-díjat – Dr. Diószegi László laudációja

Április 9-én rendeztük Budapesten, az Országos Széchényi Könyvtárban a Rómer Flóris Terv – Megújuló épített örökség a Kárpát-medencében című konferenciát.

Az esemény zárásaként kiosztottuk az idei Granasztói György-díjat. A kitüntetést 2017-ben Káldi Gyula, tavaly pedig Mihály Ferenc kapta. Az idei díjazott Kollár Tibor. Szívből gratulálunk!

Diószegi László így méltatta a 2019-es Granasztói György-díjast:

„Engedjék meg, hogy személyes élménnyel kezdjem a Granasztói-díjban részesülő kollégánk laudációját!

Amikor 2006-ban megszüntették a Teleki László Alapítványt és ezzel együtt a határainkon túli műemlékek felújítását célzó programot, Káldi Gyula hívta fel a figyelmemet, hogy ismer egy embert, aki kiváló kapcsolatait felhasználva, saját pénzét, energiáját sem kímélve eredményesen dolgozik a határainkon túli magyar épített örökség megmentéséért. Gondoltam, egy lelkes műemlékvédőről, építészről, művészettörténészről vagy hasonló szakmabeliről van szó. Meg is beszéltem a találkozót Kollár Tiborral, ha jól emlékszem, Törökbálintra kellett utazzak, ahol az irodájában fogadott.

Nem kis meglepetésemre az AstraZeneca, angol-svéd gyógyszeripari konszern magyarországi képviseletének székházában fogadott, minthogy ennek a cégnek a különleges ügyosztályának igazgatóságát vezette. Ismerkedésünk során az is kiderült, hogy Tibor a határon túli műemlékek ügyét mellékesen, mintegy hobbiként segíti, merthogy tisztességes szakmája is van: pszichiáter. Hamar megtaláltuk az együttműködésünk első célját, aminek eredményeként jelenhetett meg a szerkesztésében megvalósult kitűnő kötet: Középkori falképek Erdélyben.

Az elkövetkező időkben egyre jobban megismerhettem Tibor kiemelkedően eredményes értékmentő munkáját. Elsősorban a Kárpát-medence falképeinek sorsa érdekelte, ezek kutatását és restaurálását segítette. Civil munkáját is ennek az érdeklődésének vetette alá, úgy alakította, hogy minél többet lehessen a terepen, meglátogathassa az eldugott települések omladozó templomait és tanulmányozhassa az azokban rejlő értékeket.

Természetesen nem csupán magányos utazóként kutatja a külhoni műemlékeket. Vezető tanácsadója volt a magyar-román, illetve a magyar-román-ukrán határon átnyúló európai uniós programoknak, amelyek keretében az ő szerkesztésében és szervezésében született meg a Középkori egyházi építészet Szatmárban, illetve a Középkori templomok útja Szabolcs-Szatmár-Bereg és Szatmár megyékben című két, hiánypótló kötet, és nem mellékesen megújult három partiumi műemléktemplom.

Ugyancsak Tibor vezette az észak-mezőségi szórványtemplomok kutatási projektjét, amely során látókörébe került a kiszsolnai szász evangélikus romtemplom is. És itt kapcsolódik az orvosi, pszichiáteri szaktudás a műemlékek kutatásához. Tibor ráérzett a kiszsolnai freskók különlegességére, s felhívta Pap Szilárd művészettörténész figyelmét a látottakra. A folytatás közismert: a kiszsolnai Giotto-freskómásolatok felfedezésének és megmentésének története művészettörténeti világszenzáció lett.

Az is külön fejezetet érdemelne, ahogy Tibor sportdiplomáciai, sportpszichiáteri kapcsolatait felhasználva a Beszterce megye tanács nagyhatalmú urának fejébe látva megszervezte a freskók megmentésének bonyolult programját, megszerezve ehhez a műemlékek iránt egyébként meglehetősen közömbös Beszterce megyei tanács támogatását.

Kollár Tibor hasonló eredménnyel dolgozik az egész Kárpát-medencében. Hozzá fűződik a horvátországi Kaporna egykori Szent György-templomának szentélyében található freskók felfedezése is. A falképek véletlenül kerültek elő a délszláv háború pusztítása nyomán. A harcokban megsemmisült a templom tetőzete, beomlott a szentély és felrobbant benne egy aknagránát, amelynek a szilánkjai felsértették az újkori belső meszelést, így láthatóvá váltak a középkori kifestés nyomai. Az apszisban Tibor fedezte fel a Máriát a kisdeddel ábrázoló falképet, amelyet a szentélyben található más freskókkal később restauráltak.

Tibor fantasztikus értékmentő munkája mellett azt is el kell mondani, hogy szerkesztésében kilenc, elsősorban a határainkon túli középkori műemlékeket bemutató tudományos igényű kötet jelent meg, a tizedik pedig hamarosan nyomdába kerül. Ezek a hiánypótló kötetek méltán váltották ki a szakma elismerését, az Építészet a középkori Dél-Magyarországon éppenséggel a Magyar Tudományos Akadémia díját nyerte el.

Befejezésül ismét egy személyes élményemet osztom meg Önökkel.

Kárpátalja mindig is a műemlékvédelem legnehezebb terepének számított. A Teleki László Alapítvány a 2000-es évek óta dolgozik elsősorban a kárpátaljai református templomok felújításán. Az elmúlt húsz év alatt a legnagyobb igyekezetünk ellenére sem tudtuk a református püspökség támogatását megszerezni. Eredménytelenül próbálkoztam szép szóval, kéréssel, határozottsággal, alkalmasint furfanggal is. Amikor Tibor egy uniós projekten keresztül kapcsolatba került a püspökséggel, figyelmeztettem, hogy nehéz dolga lesz. Nem tudom, hogy pontosan kivel tárgyalt, mit és milyen módon tett, csupán a végeredményt, a püspökség együttműködő készségét tapasztaltam.

Jó, ha egy pszichiáter is van a csapatban…”

Diószegi László