IMG 9479 th

A Rómer Flóris Tervről rendeztek tanácskozást Budapesten

IMG 9479 thMegújuló magyar műemlékek a Kárpát-medencében címmel rendezett nemzetközi műemlékvédelmi konferenciát a Miniszterelnökség Kulturális Örökségvédelemért Felelős Helyettes Államtitkársága, a Teleki László Alapítvány közreműködésével 2016. december 6−7-én, Budapesten, az Országos Széchényi Könyvtárban. A magyarországi és kárpát-medencei műemlékvédő szakemberek részvételével zajló tanácskozás a Rómer Flóris Terv idei eredményeinek bemutatásán túl lehetőséget teremtett a Kárpát-medencében dolgozó szakemberek konzultációjára és szakmai vitákra is.

A tanácskozást dr. Puskás Imre, a Miniszterelnökség Kulturális Örökségvédelemért Felelős Helyettes Államtitkára nyitotta meg, aki felidézte, hogy a Rómer Flóris Terv előzménye az 1999-ben indult Nemzeti Örökség Program volt, amelynek keretében jelentős források jutottak a Kárpát-medence számos pontjára. Ennek a programnak az „újraélesztett változata” a Rómer Flóris Terv, amelyre idén 200 millió forint állt rendelkezésre, jövőre pedig a tervek szerint 250 millió forintból gazdálkodhatnak.

A program keretében eddig mintegy száz külhoni magyar vonatkozású műemlék helyreállítása kezdődött meg a Teleki László Alapítvány közreműködésével. Egyedi döntések keretében 117 millió forint, a nyílt pályázati támogatásokból pedig 45 millió forint jutott a határokon túli magyar épített örökségre. Mindezeken túl azonnali segítséget nyújtottak a súlyos viharkárokat szenvedett kutyfalvi református templomnak és a program dolgozik azon, hogy megmentse az összeomlástól az erdélyi Kiszsolna szász evangélikus templomának szentélyét, amelyben Giotto di Bondone Navicella című elpusztult mozaikjának a hű freskómásolatát találták meg az év elején.

A munkálatokat koordináló Teleki László Alapítvány igazgatója a szakmai konferencia kapcsán elmondta: a hagyományteremtő szándékkal megrendezett eseményt a jövőben is, minden év decemberében megrendezik majd. Diószegi László hozzátette: azért is fontos ez a rendezvény, hogy a műemlékes szakmával és az érdeklődőkkel egyaránt megismertessék a Rómer Flóris Terv támogatásával megvalósuló legérdekesebb munkákat. Az idei konferencián több mint húsz előadás hangzott el. Kiemelkedően érdekes volt Volodimir Mojzsesz és Zsilenkó Mária előadása a kismuzsalyi és gerényi templomok környezetében végzett régészeti kutatásról, hiszen eddig a kárpátaljai templomok körül nem tudtunk ásatásokat folytatni. Ugyancsak különleges volt Lángi József és Terdik Szilveszter előadása a kis kárpátaljai falu, Fancsika eddig lappangó görög katolikus ikonosztázionról. Kollár Tibor a kiszsolnai evangélikus templomban fellelt Giotto freskó másolatok megmentésének diplomáciai csatározásairól tartott előadást, Sarkadi Márton pedig a módosi római katolikus templom felépítésének és gyors leromlásának történetéről számolt be.

A konferencia emlékezetes pillanata marad a Granasztói György díj A Kárpát-medence magyar műemlékeiért kitüntetés átadása – tette hozzá Diószegi László. Az igazgató elmondta: a kitüntetést olyan személy veheti át, aki kiemelkedően sokat tett a Kárpát-medence magyar műemlékeinek megóvásáért. A Teleki László Alapítvány kuratóriuma által alapított díjat idén először Káldi Gyula építésznek ítélték oda.

A konferencia első napján nyílt meg Mudrák Attila Templomok a végeken című fotókiállítása, amely 2017. január 14-ig látható az Országos Széchényi Könyvtár Ereklye kiállítóterében.

http://magyarhirlap.hu/cikk/73616/A_Romer_Floris_Tervrol_rendeznek_konferenciat_Budapesten

http://felvidek.ma/2016/12/jovore-tobb-penzbol-gazdalkodik-a-romer-floris-terv/

http://pestbuda.hu/cikk/20161206_az_epitett_oroksegrol_tanacskoznak

http://magyaridok.hu/belfold/karpat-medencei-magyar-vonatkozasu-epitett-orokseg-megovasa-cel-1233124/