tornalja atadas th

XV. századi műemléket mentett meg a Rómer Flóris Terv Tornalján

tornalja atadas th

A történelmi örökséghez tartozó épületek megóvásával a magyar kormány megerősíti a külhoni közösségeket is, ami azért is fontos, mert a közösségek ereje adja a nemzet jövőjét − jelentette ki Puskás Imre, a Miniszterelnökség kulturális örökségvédelemért felelős helyettes államtitkára vasárnap Tornalján, ahol köszöntőt mondott a Rómer Flóris Terv keretében felújított helyi református templom ünnepélyes átadásán.
Puskás Imre beszédében a Rómer Flóris Terv célkitűzéseiről és azok jelentőségéről beszélt. Rámutatott: a határon túli épített történelmi örökség megóvását célzó, tavaly indított program azt az üzenetet hordozza a Kárpát-medence magyarságának, hogy a magyar kormány minden magyarra figyel, erősíteni akarja közösségeiket, mert azok ereje adja a nemzet jövőjét.
Hangsúlyozta: az örökségvédelmi program egyúttal közösség- és nemzetmegtartó program is, mivel a felújított épületek a helyi közösségeket szolgálják, így hozzájárulnak azok megerősítéséhez.
Puskás Imre elmondta: a program első évében 200 millió forintot fordítottak a történelmi örökség részét képező kiemelt jelentőségű, főként szakrális célú épületek felújítására, az idén pedig a kormány 250 millió forintra emelte a program évi keretösszegét, aminek köszönhetően idén a százat is elérheti a felújításra kerülő épületek száma.
A felújított tornaljai református templomban vasárnap tartott hálaadó istentiszteleten Fazekas László, a Szlovákiai Református Keresztény Egyház püspöke rámutatott: Gömör vidéke úgy a magyarság tekintetében, mint egyházilag, nagyon megtépázott vidék, olyan, amelyet kiemelt mértékben sújtott a kitelepítés és a helyi családokat érintő “egykézés”, aminek következményeként a helyi gyülekezetek sok helyütt kicsinyre zsugorodtak.
Hozzátette: az itt élők szívében a hithez és magyarságukhoz való ragaszkodás mégis megmaradt, és most a gyülekezetek erejüket összeszedve nagyon határozottan meg akarják mutatni, hogy itt vannak, számukra ez az ígéret földje. Kiemelte: a megújított egyházi épületek az életről tanúskodnak, erősítik a reményt, és ezért nagyon hálásak a magyar kormánynak, hogy támogatásával segíti ezeknek a közösségeknek a megerősödését és előbbre jutását.
A Rómer Flóris Terv a leginkább veszélyeztetett műemlékek megóvását szolgálja, többnyire kisebb értékmentő beavatkozások által. A program keretében 2016-ban egyedi döntések révén több mint félszáz műemlék részesült támogatásban, köztük 30 erdélyi, 9 kárpátaljai, 8 felvidéki, 2 horvátországi, 1 szerbiai és 2 szlovéniai. A Felvidéken 2016-ban Bodrogszentes, Hontvarsány, Iske, Lakszakállas, Péder, Tornalja, Zemplén és Zsíp települések református templomainak megújulását támogatta a program.
A 15. században késő gótikus stílusban épült tornaljai református templom állagmegóvást szolgáló tetőcserén esett át. A felújítás 3 millió forintos támogatásból valósult meg, a Teleki László Alapítvány lebonyolításában. Dr. Diószegi László a felújítási munkálatokkal kapcsolatban elmondta: a templom megóvása érdekében a tetőzet teljes felújítása, a tetőhéjazat és lécezés komplett cseréje történt meg. Az időben történt szakszerű beavatkozásnak köszönhetően a tartószerkezet még nem károsodott, statikai problémák nem jelentkeztek sem a fedélszerkezeten sem az épület egyéb tartószerkezetein. Külön öröm volt a számunkra, hogy a munkálatok során mindvégig magunk mögött tudhattuk a helyi közösség erejét – tette hozzá az Alapítvány igazgatója,
A munkálatok a Teleki László Alapítvány szervezésében Kozma György és Körmendi Attila ózdi ácsmesterek kivitelezésében történtek, a munkafolyamatot Szõllõsi András építész felügyelte. 

{gallery rows=1}images/esemenyek/tornalja_atadas{/gallery}

Videó (30:43-tól): http://www.mediaklikk.hu/video/hirado-m1-1930-2017-03-12-i-adas/#

Sajtó:

Gyorsnak és hatékonynak kell lenni – interjú dr. Puskás Imrével (Magyar Idők, 18.o; magyaridok.hu; 2017. 03. 11.)

Vasárnap hálaadó istentiszteleten adják át a tornaljai református templomot, amelyet a Rómer Flóris-terv keretében újítottak fel. Az eseményen köszöntőt mond a tervért is felelős Puskás Imre, a Miniszterelnökség kulturális örökségvédelemért felelős helyettes államtitkára, akit a felvidéki templom megmentéséről, a Rómer-tervről és a hazai műemlékvédelemről kérdezték.

http://magyaridok.hu/kultura/gyorsnak-es-hatekonynak-lenni-1480996/

Puskás Imre: A történelmi örökség megóvása a külhoni közösségeket is megerősíti (magyarhirlap.hu; 2017. 03. 12.)

A történelmi örökséghez tartozó épületek megóvásával a magyar kormány megerősíti a külhoni közösségeket is, ami azért is fontos, mert a közösségek ereje adja a nemzet jövőjét – jelentette ki Puskás Imre, a Miniszterelnökség kulturális örökségvédelemért felelős helyettes államtitkára vasárnap Tornalján, ahol köszöntőt mondott a Rómer Flóris Terv keretében felújított helyi református templom ünnepélyes átadásán.

http://magyarhirlap.hu/cikk/82391/Puskas_Imre_A_tortenelmi_orokseg_megovasa_a_kulhoni_kozossegeket_is_megerositi

Hasonló tartalommal megjelent cikkek:

A magyar kormány támogatásával újult meg a felvidéki Tornalja református temploma (m1 – Híradó; 2017. 03. 12.; Timecode: 30’30”)

http://www.mediaklikk.hu/video/hirado-m1-1930-2017-03-12-i-adas/

Magyar kormánytámogatással újult meg a tornaljai református műemléktemplom tetőszerkezete (Kossuth Rádió – Krónika; 2017. 03. 12.)

A történelmi örökség megóvása a külhoni közösségeket is megerősíti (kormany.hu; 2017. 03. 12.)

http://www.kormany.hu/hu/miniszterelnokseg/kulturalis-oroksegvedelemert-es-kiemelt-kulturalis-beruhazasokert-felelos-allamtitkar/hirek/a-tortenelmi-orokseg-megovasa-a-kulhoni-kozossegeket-is-megerositi

A Rómer-tervre ebben az évben több pénz jut (Magyar Hírlap, 13.o.; magyarhirlap.hu; 2017. 03. 13.)

http://magyarhirlap.hu/cikk/82427/A_Romertervre_ebben_az_evben_tobb_penz_jut

Átadták a megújult tornaljai református templomot (hirek.sk; 2017. 03. 12.)

http://www.hirek.sk/hitelet/20170312172807/Atadtak-a-megujult-tornaljai-reformatus-templomot.html
               
A történelmi örökség megóvásáról (figyelo.hu; 2017. 03. 12.)

http://figyelo.hu/cikkek/445100-a-tortenelmi-orokseg-megovasarol

Felújított református templomot adtak át Tornalján (orientpress.hu; 2017. 03. 12.)

http://orientpress.hu/cikk/2017-03-12_felujitott-reformatus-templomot-adtak-at-tornaljan

A történelmi örökség megóvása a külhoni közösségeket is megerősíti (magyaridok.hu; 2017. 03. 12.)

http://magyaridok.hu/kultura/tortenelmi-orokseg-megovasa-kulhoni-kozossegeket-megerositi-1482571/

Puskás Imre: a történelmi örökség megóvása a külhoni közösségeket is megerősíti (webradio.hu; 2017. 03. 12.)

http://webradio.hu/hirek/kulfold/puskas_imre_a_tortenelmi_orokseg_megovasa_a_kulhoni_kozossegeket_is_megerositi

http://www.hirek.sk/video/20170314191235/Magyarorszagi-segitseggel-ujult-meg-a-reformatus-templom-Tornaljan.html