Népszerű a Népi Építészeti Program – még két hétig lehet támogatási kérelmet benyújtani

A Népi Építészeti Program támogatásaira június 24-e óta lehet kérelmeket benyújtani. A program kapcsán tapasztalható médiavisszhang és az eddigi megkeresések alapján kijelenthető, hogy a program iránt nagyon sokan érdeklődnek.

A www.nepiepiteszetiprogram.hu oldalon eddig közel 800-an regisztráltak. Több kérelem már be is érkezett, mintegy 220 kérelem pedig kitöltés alatt áll. Sokan (eddig majdnem 200-an) kérnek szakmai tanácsot, kitöltéssel kapcsolatos útmutatást a kapcsolat@nepiprogram.hu e-mail címen, illetve a +36 (1) 709 45 57-es telefonszámon, amely kedden és csütörtökön 9 és 14 óra között hívható.

A Népi Építészeti Program keretében olyan természetes és jogi személyek – magánszemélyek, önkormányzatok, szervezetek stb. – folyamodhatnak támogatási kérelemmel a program megvalósítójához, amelyek országos vagy helyi védettségű épülettel rendelkeznek.

A Népi Építészeti Program 2019-ben 1,5 milliárd forint keretösszegből valósul meg az örökségvédelem területén két évtizedes tapasztalattal rendelkező Teleki László Alapítvány által.

A 2017 óta zajló programban új elem az előkészítő dokumentációkra történő kérelem benyújtás lehetősége, amivel egy későbbre tervezett felújítás szakmai anyagainak elkészítését valósíthatja meg az ingatlantulajdonos. De természetesen már konkrét építési-felújítási tevékenységre, komplex megújításra, vagy csak ütemezett megvalósításra is kérhető támogatás.

A támogatás lehetséges mértéke a teljes bekerülési összeg 50 és 80 százaléka közötti. Magánszemély tulajdonosok és a hátrányos helyzetű régiókban lévő, azon belül a kétezer főnél kisebb lélekszámú települések önkormányzatai számíthatnak a legmagasabb (maximum 80%-os) támogatási intenzitásra. A támogatás összege minimum 500 ezer, maximum 20 millió forint lehet, ami az elvárt önerővel egészül ki.

A Népi Építészeti Program támogatási kérelmeinek beadási véghatárideje 2019. július 24. szerda 17 óra. A Teleki László Alapítványnál továbbra is várják a támogatási kérelmeket.