szabolcs szatmar bereg2

Műemlékvédelmi tanulmányút Szabolcs-Szatmár-Bereg megye műemléktemplomaiban

szabolcs szatmar bereg2szabolcs szatmar bereg A Teleki László Alapítvány a Külgazdasági és Külügyminisztérium támogatásával és a Magyarország Ungvári Főkonzulátus közreműködésével 2015. május 6-án és 7-én műemlékvédelmi továbbképzést szervez a műemléktemplomokban szolgáló lelkipásztorok, a műemlékvédelemmel foglalkozó szakemberek részére. Az első napon Beregszászon a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolán előadások hangoznak el az építészet, fa, textil, falkép és papírrestaurálás, művészettörténet témakörökben és a meghívottak konkrét kérdéseikre is választ kapnak. A második napon magyarországi szakmai bejárásra kerül sor, amelynek keretében meglátogatják a lónyai, csarodai, márokpapi és tarpai műemléktemplomokat, ahol a magyarországi szakemberek beszélnek a templomok műemléki helyreállításának kérdéseiről.

Az első nap programja

A második nap programja 

{gallery rows=1}images/rendezvenyek/szabolcs_szatmar_bereg_2015{/gallery}