berlin

Berlinben mutatkozott be a Rómer Flóris Terv

berlinA kulturális javak digitalizálásának és rekonstrukciójának újfajta technológiáit bemutató berlini konferencián ismerhették meg a résztvevők a Teleki László Alapítvány munkáját, köztük a Rómer Flóris Tervet. Dr. Diószegi László, a Teleki László Alapítvány igazgatója a Fraunhofer IPK Intézet 2016. december 8-9-i szakmai tanácskozásán beszélt a határokon túli magyar vonatkozású épített örökség kutatását, dokumentálását és felújítását célzó programról a berlini Városházán.

A Fraunhofer Társaság gyártólétesítményekkel és szerkezet-technológiával foglalkozó intézetének biztonságtechnikai részlege, valamint a berlini szenátus közösen rendezett konferenciát az erősen megrongálódott kulturális javak rekonstrukciójáról. A visegrádi országok meghívásával zajló tanácskozás az írásos dokumentumok, az üvegmozaikok, a freskók és falfestmények, valamint a főként zsidó síremlékek helyreállítási kérdéseivel foglalkozott.

Diószegi László, a Teleki László Alapítvány igazgatója előadásában bemutatta az Alapítvány közreműködésével zajló Rómer Flóris Tervet, amely a német szövetségi kormány, a szász templomok felújítását célzó 1990-es évekbeli programjának mintájára indult el. Az igazgató elmondta: a Tervnek, valamint előzményeinek köszönhetően a Magyar Kormány eddig összesen 5 millió eurót fordított csaknem 400 történelmi épület, főleg vidéki templom felújítására a magyar határokon túl fekvő, de a magyar történelem szerves részét képező településeken. Diószegi László a program keretében megújuló néhány templomot részletesebben is bemutatott és külön felhívta a figyelmet a kiszsolnai templomban nemrégiben felfedezett Giotto di Bondone által készített és a 17. században elpusztult Navicella mozaik freskómásolatira. A művészettörténeti szenzációnak számító freskók és az erdélyi szász gótikus templom különösen érdekes téma Németországban, hiszen rámutat arra, hogy a Magyar Kormány európai értékeket – köztük a szász templomokat is – ment meg a Kárpát-medencében,. Diószegi László előadásban hangsúlyozta: kiemelten fontos, hogy közösen tegyünk valamit az európai kulturális javak megőrzése érdekében. Ez nemcsak magyar, német, román, hanem összeurópai érdek is, hiszen ezek a műemlékek a közös európai történelem szerves részét képezik.

A tanácskozás résztvevői ezt követően megismerhették a magyarországi zsidó síremlékek és zsinagógák rekonstrukcióját célzó eddigi és jövőre induló felújítási programjait Grezsa István, a Miniszterelnökség Kiemelt Társadalmi Ügyekért Felelős Helyettes Államtitkárság stratégia referensének előadásában.

A tervek szerint jövőre Pozsonyban rendezik meg a szakmai tanácskozást, a visegrádi országok kiemelt szakmai érintettsége nyomán.