A Népi Építészeti Program megvalósult fejlesztései – Ócsa, pincerekonstrukció

A magyar kormány által létrehozott és finanszírozott Népi Építészeti Programot 2019 óta a Teleki László Alapítvány bonyolítja le. Kis sorozatunkban bemutatunk néhány megvalósult felújítást, az adott ingatlan tulajdonosával beszélgetve. Mostani cikkünkben Ifj. Gudmon Ferencnét kérdeztük ócsai pincéjük felújításáról.
Ócsa főként egykori, 13. században épült premontrei monostoráról híres, hiszen a templom szentélyében levő értékes falképek az Árpád-kori művészet jelentős emlékei. A majd 10 000 lelkes település azonban rejteget még különlegességeket: a temető kopjafái, a tájház és a pincesor jellegzetesen alföldi, náddal fedett pincéivel elvarázsolja az ide látogatókat. Az Öreg-hegyen levő pincék a településtől elkülönülve egyedi atmoszférát teremtenek a természeti környezetben.
Az itt elhelyezkedő majd száz pince egyike körülbelül 15 éve van Ifj. Gudmon Ferencné tulajdonában, korábban anyai nagyapjáé volt. A jelentősen megrongálódott épület tulajdonosa a Népi Építészeti Programhoz fordult segítségért. A szakemberek támogatásával a pince megújult ollóágas tetőszerkezetet és nádazást kapott. A gádor, valamint a síp falazatának és boltozatának helyreállításánál tömör, kisméretű téglákat használtak.
A tulajdonos az Ócsai Pinceegyesülettől értesült a támogatási kérelem lehetőségéről, a kérelem beadásában egymást is támogatták. Gudmon Ferencné elmondta, hogy kőművest találni, meglehetősen nehéz volt, de amikor rátaláltak a megfelelő emberre, az mindent az előírásoknak megfelelően oldott meg. A nádazók „kéznél voltak”, hiszen az ócsai tájvédelmi körzetben álló több mint száz nádfedeles pince rendszeres munkát ad nekik, természetes, hogy ezt is ugyanazokkal a szakemberekkel csináltatták. Az ácsmestereket a nádazók ajánlották – ifj. Gudmon Ferencné az ő munkájukkal is elégedett volt.
A tulajdonos elsősorban baráti összejövetelek tartására, kikapcsolódásra használja a gyönyörű épületet, és többek közt azért is nyújtott be támogatást, mert úgy gondolja, Ócsának ezt az értékét – a híres pincesort – a maiaknak kötelessége tovább örökíteni az utókor számára.